Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Karasszon Dénes—Kurdi József: Adámi Pál (1739—1814) és a loimiatria története

ADÁMI JÁRVÁNYTÖRTÉNETI ÉS JÁRVÁNYFÖLDRAJZI MUNKÁSSÁGA „Iatros gar anér pollón antexios állón" (Hippokratész) Araikor Linné 1741-ben „De necessitate peregrinationum intra pátriám" c. előadásában az utazások jelentőségére hívta fel a figyelmet, mivel „földünk bizonyos részein bizonyos betegségek honosak", hivatkozhatott Hippokratész, Hérodotosz, Plutarchosz, Thukydidész, Prokopiosz munkáira, amelyekben az antik világban lezajlott járványokról szóló beszámolókat olvashatjuk. A középkor nagy utazói (Marco Polo, Abd el Latif, Ibn Batuta stb. h majd a XVIII. század utazóinak (Gmelin, Pallas, Lepeschin és mások) leírásai révén fokozódott az érdeklődés a betegségek földrajzi elterjedése iránt, a járványok történetföldrajza így külön tudománnyá fejlődött. A kérdés tanulmányozása történészek, régészek, őslénytan-, embertan-, néprajzkutatók stb. érdeklődését is kiváltotta, különösen miután— elsősorban orvosok tanulmányai révén — világossá vált, hogy a betegségek szerepe elválaszthatatlan az emberiség történetétől [21, 25, 26, 44]. A járványos állatbetegségek akár a bibliai ötödik csapásként jelentkezve, akár hódító seregek harci állatait pusztítva befolyásolták a történelem alakulását. Országokon végigpusztítva okozták egyes állatfajok teljes kipusztulását, a lakosság elszegényedését, éhínséget, sőt egyes történetírók szerint ezáltal népvándorlásokat is előidéztek. A magyarországi marhavészjárványokra vonatkozólag pl. feljegyezték, hogy „ 1282-ben a barmok közt nagy dög pusztított, amelyet 1286-ban a szárnyasok döge követett. Valószínűleg a nagyszerű állat járványok miatt ez időtájon — mint Pethő Gergely írja Krónikájának 46. lapján — annyira megnyomorodott vala Magyarország, hogy sehol szekeret nem láthatnak vala, hanem taligán hordanak vala szükségekre valót, azt is az emberek magok vonják vala". Ha ehhez a had sanyarait, melyet az ország a tatárok rablása és kunok dúlásai miatt szintén ez időben szenvedett, hozzá tudjuk, a jó Heltainak igazságot kell adnunk, hogy „nyavalyásul vala mind az egész országnak dolga". 1774/75-ben Magyarországon a szarvasmarhák között újra kiütött a „dög", mely még az I778-ik évben is hol egyik, hol másik megyében szakadatlanul pusztított annyira, hogy csak ez évben is a hivatalos kimutatás szerint 62 066 szarvasmarha, 91 897 sertés, birka és kecske, 13 882 ló hullott el ragályos betegségben, mely kára az országnak akkori pénzértékben 1 231 007 pengő forintra becsültetett" [19]. Adámi műveiben az akkor előfordult valamennyi ismert járványos állatbetegség leírását megtaláljuk. A járványos állatbetegségek tanulmányozása során Adámi — a hippokratészi és sydenhami tanítást követve — mindig kiterjesztette figyelmét a földfelszín viszonyainak, különösen a vízrajzi körülményeknek tanulmányozására. Erre az indítékot az a körülmény is szolgáltatta, hogy különösen az áradásoknak kitett területeken jelentkeztek tömegesen állatbetegségek, amelyek részint mérgező növények fogyasztására, részint fertőzésre voltak visszavezethetők. Ilyen megfigyeléseket a Duna, a Lajta, a Morva folyók árterében is végzett. A monarchia országainak különféle vidékein és tájegységein előforduló járványos állatbetegségek földrajzi elterjedtségének tanulmányozásán kívül különösen