Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Karasszon Dénes—Kurdi József: Adámi Pál (1739—1814) és a loimiatria története

nagy jelentőségű számunkra Adámi járványtörténeti működése. Ehhez az ösztönzést van Swietentől kapta, aki Adámi beadványára válaszolva mondta: „... Vorlesungen über die Viehseuchen zu halten noch zur Unzeit sei: man solle erst Matériáién dazu sammeln..." Adámi hihetetlen szorgalommal látott hozzá a járványos betegségekre vonatkozó irodalmi adatok összegyűjtéséhez. Meglepetéssel állapította meg:,,... ami évszázadunkban egyetlen olyan állatbetegség sincs, amelyről többet írtak volna, mint a marhavészről". Az 1700-tól 1779-ig terjedő időszakra vonatkozólag több mint 400 irodalmi adatot gyűjtött össze. Adatgyűjtő munkásságát — hangyaszorgalommal folytatva — kiterjesztette valamennyi járványos betegségre vonatkozó könyv és közlemény feldolgozására. Ennek eredményeként adta ki 1784ben 215 oldalas járványtörténeti könyvészetet [7] „Bibliotheca Loimica" címen (5. ábra). E művében Adámi az i. e. 2490-tól kezdve, amikor is ,,atrocissima Pestis per Aegyptum et Aethiopiam grassata fertur", egészen 1784-ig a legrészletesebb bibliographiai adatokat közli, a hazai adatokat eredeti magyar címük feltüntetésével. E ragyogó művet Linzbauer [33] forrásként használta Codexének megírásakor; ez a hatalmas irodalmi felkészültség biztosította Adámi számára azt a tudományos színvonalat, amely őt magasan kora állatorvos-professzorainak szintje fölé helyezte. A „Bibliotheca Loimica" összeállítása a kor szemléletének megfelelően még az orvosföldrajz dualisztikus karakterét tükrözi, amennyiben a kronologikus szempontokat a földrajzival szemben előtérbe helyezi. Más műveiben [2, 5, 0] azonban Adámi már egységes földrajztörténeti szempontok alapján tárgyalta az állatok járványos betegségeit, ennek alapján őt a historico-geographiai pathologia úttörői között is számon kell tartanunk. Ennek a tudománynak történetében ugyanis Fincke [21], Schnurrer [44] és Mühry (1850) előtt csak Hoffmann (1740) és Cartheuser (1771) nevét tartja számon az orvos-, és Paulet (1775), valamint Rumpelt (1770) nevét az állatorvos-történelem mint olyan tudósok nevét, akik járványföldrajzzal és járványtörténettel foglalkoztak. A felsorolt adatok ismeretében Adámi Pál nevét a legelső helyen kell említeni, mivel ő különösen az „Untersuchung und Geschichte der Viehseuchen in d. k. u. k. Erbländern" c. művében 1782-ben egységes földrajztörténeti szempontok érvényre juttatásával, több ország tájegységeire kiterjedő tapasztalatok átfogó értékelésével, széles körű irodalmi adatokra támaszkodva alakította ki azt a helyes járványtani szemléletet, amely az állatjárványok elleni védekezésünknek ma is alapjait képezi.