Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Friedrich Ildikó XVIII. századi magyar nyelvű kiadványok a gyermekek ápolásáról és neveléséről

ban lehetett káros, hogy a dajka tisztátalan kézzel nyúlt a gyermek szájába, ami nagy veszélyt jelentett. A magyar módszerek nagyrészt hasonlóak voltak. Csapó József könyvecskéjében hosszasan fejtegeti, hogy mit kell tenni, ha a gyermeknek nő a foga. Ezek a tanácsok a mai olvasóban nem egyszer enyhe rémületet keltenek, s felmerül a gondolat, hogy a régmúlt időkben az emberi szervezetet azonos mértékben fenyegette a betegség, valamint az alkalmazott gyógymód veszélye is. .. A gyermeknek, ha a foga nő, tegyenek a szájába avas szalonnát — írja Csapó doktor — vagy édes gyökeret, „fejér málva gyökeret, hogy ezeknek valamellyikét rágitskálja. ínyét pedig gyengén dörgöljék farkas fogával, crystállyal, kék liliom gyökerével ; e mellett édes annya a' gyermek ínyeit gyakorta kenegesse nyúl feje velővel, s hornya láb velővel, avagy kappan sírral, kakasnak megmettzet taréjjából kifolyó vérr élis... Ha mind ezek nem használnak, javallyák némelyek a' kemény s vastag ínynek kereszt vágás által való fel-mettzését."

57 A járványos betegségek közül a gyermekekre a himlő volt a legveszedelmesebb. Az előző századokban úgyszólván számolatlanul temették a különböző járványok — a pestis, a kolera, a himlő, a vérhas, a diftéria, a tífusz — áldozatait. A XVIII. században már megkísérelték felmérni a veszteségeket: Európában évente kb. félmillióan haltak meg himlőben, az áldozatok nagy része gyermek volt. A kisgyermekek pestisére — ahogy Csapó József nevezte a himlőt — a század végéig nem volt megbízható ellenszer. A Jenner-féle vakcináció is csak akkor jelentett megoldást, amikor a törvény erejével hathatóssá tették, de erre csak a XIX. század utolsó harmadában került sor. A szükség mindenesetre találékonnyá tette az embereket, így a himlő veszedelme ellen számtalan orvoslási mód terjedt el — legtöbbje a járvány szempontjából teljesen hatástalannak bizonyult. Különös realitás árad Csapó orvosi tanácsaiból: a gyógymód megválasztása — úgymond — a szülők anyagi helyzetének függvénye. „Kinek tehetségében vagyon a' gyermekét orvosoltassa" — írja egy helyütt szűkszavúan, hogy hogyan, azt már nem árulja el, és e sokat sejtető mondat mögött megbújt az a hiú remény, hogy a tehetős embert kevésbé fenyegeti a himlő réme. Végigolvasva az anyagi javak szempontjai szerint alkalmazható „recipéket", szinte zavarba jön a jelenkori olvasó, hogy akkori idők orvostudományát kérdőjelezze-e meg, vagy a szemfényvesztő aesculapok bölcsességén mosolyogjon? Elmaradhatatlan szer volt a hashajtó, ehhez járultak kiegészítésként a különböző „csalhatatlan" módszerek, melyek az orvosok találékonyságát igazolták. Csapó szerint pl.,,... szemeit őrizni a' himlőtől leg-jobb tsets-téjjel, kiben sáfrányt tettek ; mellyel szemöldökjeit gyengén naponként meg lehet kenni. A' gazdagok igaz gyémánt kővel gyakorta szemei kerületit meg-kerüljék.. . "

58 Weszprémi István javasolta elsőként Magyarországon, hogy minden negyedik esztendejét betöltő gyermek oltassék be hólyagos himlővel. A módszer az inokuláció volt — enyhe lefolyású emberhimlő váladékával való oltás, a Jenner-féle vakcináció elterjedése előtt az egyetlen — viszonylag hatásos — védekező eljárás a himlő járvánnyal szemben. 57 Csapó József: Kis gyermekek isputalja... Nagykároly, 1771. 97. p. 58 uo. 81—82. p.