Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)
TANULMÁNYOK - Cseh Imre: A bajai városi kórház történetének vázlata
fejlődéssel való lépéstartásnak is megvetették az alapját folyóiratok és könyvek beszerzésévek Már az 1904-es esztendőtől kezdve folyamatosan évi 100—150 K-t állítanak be e célra költségvetésbe. A kórház alkotói 200 beteg kényelmes elhelyezésére alkalmas intézményt akartak létesíteni, de számításukat keresztülhúzta a betegek kórházi ápolás iránti igénye. Már 1903 decemberében 150 beteg fekszik az elmeosztályon, de hamarosan zsúfolttá válik a belgyógyászat és a sebészet is. Ennek megfelelően 250 és 300 között mozog a beteglétszám, az ápolási napok száma pedig egyenletesen, fokozatosan emelkedik az 1904. évi 84 212 napról az 1910. évi 101 040 ápolási napra. Mindez maga után vonja a költségvetés állandó emelkedését is. A költségvetést mindig az év közepén készítették el a következő évre, oly módon, hogy a becsült szükségleteket beállították kiadásként, bevételként pedig beterveztek annyi ápolási napot (illetve az ápolási napok és az ápolási díj szorzatát), amennyi a kiadásokat fedezi. Mivel az ápolási napokat rendszerint túlteljesítették, bőven nyílott lehetőség évközi hitelátruházásokra s olyan kiadásokra, melyek a költségvetésben nem szerepeltek. Ehhez tudnunk kell, hogy az ápolási díjat mindig megfizette valaki; vagy maga a beteg, vagy a biztosító intézet, vagy pedig (szegénybeteg esetén) az állam. Az ápolási díj az első világháborúig 1,84 K és 2,12 K között váltakozott, míg a különszobás betegek 4 K-t fizettek. A költségvetés végösszege pedig az 1905. évi 157 428 K-ról 1914-re 240 512 K-ra emelkedett. A betegforgalom s a költségvetés növekedése ellenére a kórház szervezetében, tagolódásában lényeges változás nem következett be sem az első világháborút megelőző időkben, sem alatta. Lényegében megmaradt a 3 betegosztály, de a sebészeten nőgyógyászati műtéteket is végeztek, szüléseket is vezettek (kórházi bába beállításával), a belgyógyászaton gümőkóros betegek is feküdtek, s ezenfelül a belgyógyászati osztály keretében „bujakóros" részleget is szerveztek. Általában arra lehet következtetni, hogy a gyógyítás és a diagnosztika haladásával lépést tartottak. Erre utal, hogy már 1908. őszén röntgenkészüléket szereztek be 5812 K értékben, amit évi 1000 K-val törlesztettek. A készülék a főépületben nyert elhelyezést, s az igazgató személyes felügyelete mellett működött. De egyéb téren is nyomon követték a fejlődést. így pl. az egyik, 1910-ből származó kórházi bizottsági jegyzőkönyvben olvashatjuk, hogy dr. Pollermann Artúr tb. tisztiorvos, „volontőr kórházi orvos" részére 300 K-t szavaztak meg azzal az utasítással, hogy Németországba utazva „Ehrlich tanár új eljárását kitanulmányozza, gyógyszert szerezzen és tapasztalatait kórházunkban érvényesítse." (A Salvarsanról van itt szó.) Az egyre növekvő igényekkel szemben azonban az orvosi ellátottság nem tudott lépést tartani. Mindössze az történt, hogy megszervezték a harmadik alorvosi státuszt, de pályázó hiányában sohasem volt egyszerre betöltve mindhárom állás. Ennek oka az lehetett, hogy az alorvos fizetése évi 1000 K-ban, továbbá I. osztályú élelmezésben és ingyenes szolgálati lakásban volt megszabva, a fiatal orvosok azonban a magángyakorlat keretében jobban megtalálták számításukat. Összehasonlítási alapul megemlítem, hogy egy 1909-ből származó feljegyzés szerint a kórházi gépész fizetését évi 1400 K-ról 1000 K-ra emelték fel. Legrosszabbul díjazták az adminisztratív dolgozókat, amit azzal