Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)
TANULMÁNYOK - Borsos Béla: Régi pest-budai patikák üvegedényei
A harmadik régi pest-budai patika, amely az ,,Arany Oroszlán" nevet viselte, mint az 1816-ban Buda-Újlakon létesített „Szent István" reáljogú patikának fiókgyógyszertára kezdhette meg működését 1849-ben, így tehát oroszlánemblémás régi pest-budai patikaedényeink múltjának nyomozása szempontjából a kései időpont miatt nem jöhet számításba. Az edények hovatartozásának megállapítása a legegyértelműbben a második oroszlánemblémás porcelán- és üvegsorozatoknál történhet meg. Ezek ugyanis a Landerer József által 1794-ben a Kecskeméti utca és Kálvin tér sarkán megnyitott, majd később a mai Eötvös Loránd utca 2. sz. alá áthelyezett „Arany Oroszlán" patika napjainkban történt feloszlása után százával kerültek a Budapesti Történeti Múzeumba. Mivel e sorozatok bécsi porcelántégelyei 1820 és 1830 között készültek, és így zománcfestésű emblémáikat a múlt század harmincas éveiben égették rájuk, a legvalószínűbbnek azt találjuk, hogy az üzletet 183(5-ban megvásárló Jurenák József rendelte meg őket Bécsben, majd ugyancsak ő készítette valamelyik magyarországi hutában a porcelán minták nyomán az üvegeket. Hogy melyik hutában, azt jelenleg még nem tudjuk megállapítani. Ehhez legfeljebb valami levéltári adat szerencsés felbukkanása segíthet majd a későbbiekben hozzá. Annál több problémát okoz az első sorozat eredetének meghatározása. A legtermészetesebbnek látszik az a megoldás, hogy a gyógyszertárat 1794-ben megnyitó Landerer József rendelte először a porcelántégelyeket Bécsben, majd ezek nyomán az üvegeket Magyarországon. Ennél a feltételezésünknél azonban sok ellentmondó körülménnyel találkozunk. A porcelánok készítési ideje ugyanis nagyon nagy valószínűséggel az évszámjelzésnek a bécsi manufaktúránál történt hivatalos bevezetése előttre, tehát 1783 előttre kell essék. Ha néhány évvel későbbi időt a porcelánok égetése és késedelmes dekorálásának elmélete alapján el is tudnánk képzelni, ennek éppen az ez esetben későbbinek feltételezett mázfeletti zománcfestésű dekoráció stílusa mond ellent. E stílusban ugyanis a klasszicizáló későbarokk mellett még nagyon is elevenen él a kései rokokó játékos forma- és színvilága ahhoz, hogy 1794-ben a bécsi manufaktúrában — az érett klasszicizmus diadala idején — festhették volna. A legjellegzetesebb ebből a szempontból a Semmelweis Múzeum nagy fedeles kiöntős edényének a többinél jóval gazdagabb dekorációja, amelyen a virágfüzérek között még inkább a hetvenes évekre tipikus mozgalmas rocaillok hajladoznak. E nehézséget csak azzal a magyarázattal hidalhatjuk át, hogy a készletet Landerer még a XVIII. század hetvenes éveiben rendelhette meg pozsonyi patikája részére Bécsben, és ezzel egyidejűleg készíttette porcelán mintapéldány alapján az üvegeket valamelyik felső-magyarországi hutában. Mint láttuk, az a ravaszkodása, hogy pozsonyi üzletét eladva Pesten új patikát rendez be, még az áttelepülés előtt napfényre került, tehát a berendezésnek csekély részét már a gyanú eloszlatása miatt is át kellett hoznia Pestre. Ez a berendezés a harmincas évekre feltehetőleg úgy megrongálódott, hogy a friss anyagi erővel rendelkező Jurenák József azt felújíttatta, illetve újjal pótolta. Elfogadva ezt a gondolatmenetet, nehezen találunk azonban magyarázatot arra, hogy a régi berendezésből még mutatóban sem maradt meg egy példány sem a napjainkban történt feloszlatás időpontjára.
