Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)
TANULMÁNYOK - Borsos Béla: Régi pest-budai patikák üvegedényei
RÉGI PEST-BUDAI PATIKÁK ÜVEGEDÉNYEI BORSOS BÉLA A XVIII. század utolsó évtizedei fordulópontot jelentenek a régi Pest, Buda és Óbuda életében. A török uralom alól felszabadított súlyosan elpusztult városkák a század első éveiben csak vegetálnak. A főváros Pozsony lesz. Ezért még Mária Terézia idejében is csak nagyon lassú a fejlődés. Minden elmaradott, provinciális vonásokat mutat. Azok a földrajzi és gazdasági adottságok azonban, amelyek a középkorban szükségszerűen tették a Duna-könyöknek ezt a helyét országos középponttá, lassan-lassan mégis ismét érvényesülnek. II. József korában már az országos hivatalok, egyetem, kulturális intézmények visszatelepítése után rohamosan megindul a fejlődés, elszáll a provinciális levegő, növekszik a központ vonzereje, megindul a gyarapodás terület és lakosságszám vonatkozásaiban egyaránt. A századforduló után pedig ezek a jelenségek egymásba folynak, szinte robbanásszerűen felgyorsulnak, s a fejlődés vonala megtorpanás nélkül emelkedve vezet a mai fővároshoz, világvároshoz. E háttér előtt szemlélve, s figyelembe véve a kor egyre magasabb igényű orvosi és közegészségügyi követelményeit, egyáltalában nem csodálkozhatunk azon, hogy már a XVIII. század utolsó évtizedében gombamódra szaporodnak fővárosunk területén a patikák. Ezek egy részének berendezésekor meglehetősen magas ízlésbeli és művészeti igényeket érvényesítettek. A bútorokat a gyorsan fejlődő pesti asztalosipar jónevű mesterei szállították, faragványait nemegyszer komoly művészszámba vehető faszobrászok faragták, aranyozták, a klasszicizáló későbarokk, majd a klasszicizmus korszerű szellemében. Az egységes ízlésű bútorok állványaira azok stílusával egybehangzó edények kerültek porcelánból, keménycserépből égetve, üvegből fújva, nemes faanyagokból esztergálva vagy ónból öntve. A porcelán edényeket nem rendelhették meg Magyarországon, hiszen az elnyomó bécsi iparpolitika következtében a gazdaságilag jelentéktelen kezdeményezésektől eltekintve, Herenden, az első komoly porcelánmanufaktúra égető kemencéibe csak a harmincas évek végén gyújtottak tüzet. A porcelán megrendeléseknek a századfordulón és a XVIII. század utolsó éveiben a virágkorát élő bécsi, császári porcelánmanufaktúra tehetett kizárólag eleget, a legmagasabb és legkorszerűbb művészi színvonalon, majd ezt követték később lényegesen alacsonyabb technikai és művészi fokon a cseh porcelángyárak. Egészen más volt a helyzet a keménycserép és az üvegedények terén. A ke-
