Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

FOLYÓIRATOKBÓL - Gesnerus — 1972 (Friedrich Ildikó—Kapronczay Katalin—Némethy Ferenc)

nek legrégibb magyarázata az volt, hogy Isten vagy az egyik isten megérintette az embert. Ez az elképzelés, monda, hit már a babilóniai népnél is szerepelt, tovább élt a görögöknél. Manapság a „morbus sacer" — „szent betegség" elnevezésben követhető nyomon — az epilepszia nevében. „A szent betegségekről" című hippokratesi írásokban is megtalálható az ötlet: a betegség tkp. isteni érintés általi ítélet. Mindenekelőtt a járványokra vonatkoztatták. A római Varró szerint a betegségek, ill. járványok a levegőben élő apró állatok — ezeknek belélegzése által betegszik meg az ember. Lucretius és Plutarchos szerint „betegség-magvak" léteznek. A „contagium", a fertőző betegség elterjedését közvetítő anyag fogalma a római császárság idejéből ered. Az arab orvosoknál is hasonló nézetek uralkodtak. Girolamo Fracastoro (1484—1553) olasz orvos részletezte először a contagium fogalmát. Ő magyarázta először az emberről-emberre átragadt fertőztetés veszélyét és a „miazma", a levegőt egészségtelenné tevő anyag, az ártalmas kigőzölgés fogalmát. A mikroszkóp fölfedezése után Leeuwenhoek (1632— 1723) figyelt meg bacilusokat, majd Athanasius Kircher (1602—1688) fölfedezi a pestises betegek vérében a kórokozókat. Virchow infekció-elméletét Koch, Pasteur és más bakteriológusok kutatták és fejlesztették tovább. A betegségek meghatározásában, ill. a bakteriológia alapjaihoz szükséges fogalmi faktor a méreg. Fracastoro is foglalkozott a méreg fogalmának beiktatásával, meghatározásával, értékes megfigyeléseket tett. A legrégibb felfogás a méregről, mint betegség okozó, halálos anyagról, már régi eredetű. Az indogermán nyelvekben már ismeretes volt a latin „virus" szó nyálkás, mérges nedvesség jelentésben. A görög „Pharmakon" és a latin „venenum" többek közt szerelmi bájital jelentésében is használatos volt. A reneszánsz a vírus és a venenum (méreg) szót szinonimaként használta, Fracastoróhoz hasonlóan. Az ókorban is ismeretesek voltak a ma is használatos növényi eredetű mérgek, pl. a bürökméreg, mellyel Sokratest megmérgezték. A méreg fogalmába beletartozott mindazon anyag, mely betegség okozó, gyógyszer és ellenszer volt. A tanulmány ismerteti a 19. századig a témáról kialakult nézeteket. Az immunológiával kapcsolatban számos gyakorlati megfigyelés létezett, így Tukidides a peloponnésosi háborúban azt vette észre, hogy ugyanazt a járványos betegséget nem kaphatja meg még egyszer valaki. A himlőnél közismert volt, hogy másodszori megbetegedés nagyon ritkán fordul elő, ugyanezt tapasztalták a pestissel kapcsolatban is. Dionysius Secundus Colle volt az első, aki az „immúnis" szót alkalmazta. Az angol Thomas Fuller (1654—1734) hívta föl a figyelmet a vírus különböző fajtáira. A pestis-vírus más jellegű, mint akár a himlő, akár a kanyaró, így a megfelelő vírus csak a megfelelő betegséget és e betegséggel szembeni immunitást hozhat létre, A következő lépés Jenner felfedezése volt: a tehénhimlő által nyújtott védelem az emberhimlővel szemben. A ragályokat ellenméreggel és oltással próbálták elhárítani. Már Plinius korában ismeretes volt egy ellenméreg a veszett kutya harapása ellen: veszett kutya májából állították elő. Galenos nem tartotta biztonságosnak ezt az óvintézkedést. Említésre méltó még a kisázsiai eredetű fölfedezés, a valódi him-