Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)
FOLYÓIRATOKBÓL - Bulletin of the History of Medicine — 1971/3. (Némethy Ferenc)
zások kezdődtek az Amerikai Vegyészeti Felügyelőség (IL S. Bureau of Chemistry) és a Gyümölcstermelők Szövetsége között. Sikeresebb nyomást tudott gyakorolni az amerikai gyümölcstermelőkre Nagy-Britannia, amely az amerikai gyümölcsimport megtiltásával fenyegetőzött 1925-ben néhány londoni polgár arzénmérgezése miatt. Az amerikai gyümölcstermelők ettől kezdve tiszteletben is tartották a brit szabványt, de a hazai (értsd: amerikai) piacra továbbra is jóval szennyezettebb termék került. Újabb huzavonák után csak 1938-ban született meg „az élelmiszerek, gyógyszerek és kozmetikai szerek minőségét szabályozó törvény" (Food, Drug and Cosmetic Act), amely határozott értékeket írt elő a megengedhető legnagyobb szennyeződésre, A törvény előkészítésében több orvos és toxikológus (főleg a New York-i C. N. Meyers és Binford Thorne) jelentős szerepet játszott. Ackerknecht professzor klasszikusan világos felépítésű tanulmányában arra keres magyarázatot, hogyan és miért dőlt meg a Hippokratészig visszavezethető görög diéta (itt szűkebb értelemben: táplálkozási rend) kétezer éves uralma. (The End of Greek Diet. — 242—249. pp.) Hippokratész, Celsus, Aretaeus, Galenus, Maimonides, a salernói iskola egyaránt károsnak tartotta a zöldségfélék, gyümölcsök, hal, tej és víz fogyasztását. Legértékesebb tápláléknak a gabonaneműeket tekintették. E „görög diéta" egyeduralma csak a 16—17. században kezd gyengülni annak az egyetemes szellemi folyamatnak következtében, amely minden tudományágban véget vetett a tekintélyek föltétlen tiszteletének. Ackerknecht az iatrophysicusoktól (Sanctorius, 1561—1636) és iatrochemicusoktól (Paracelsus 1493—1543, Helmont 1577—1644, Sennert 1572— 1637, Ramazzini 1633—1714) kezdve a klinikusokon (Boerhave 1668—1738, Cullan 1710—1790) és a vegetáriánusokon át egészen Hallerig (1708— 1777), Tissot-ig (1728—97), Johann Peter Frankig (1745—1821) és Hufelandig (1762—1836) tekinti át a kérdés történetét. Arra, hogy az angolszász világnak mennyire speciális orvosi irányzatai vannak, jó példa Francis Schiller értekezése (Spinal Irritation and Osteopathy. — 250—266. pp.). A címben szereplő osteopathia nem csontbántalmat jelent, hanem az amerikai gyógyászatnak az allopathia és a homoeopathia mellett harmadik nagy irányzatát, a főleg természetes gyógymódokat alkalmazó osteopathiát. A szónak ezt a jelentését a magyar és a német orvosi lexikonok egyáltalán nem tartják számon, az Encyclopaedia Britannica (14. ed. 1929. Vol. 16., p. 956.) viszont egy teljes hasábnyi terjedelemben foglalkozik vele. Eszerint az osteopathiának nevezett gyógyászati módszer alapja az az elmélet, hogy az élő test mint élő mechanizmus maga termeli ki a betegségek leküzdéséhez szükséges ellenszereket mindaddig, amíg megfelelő mechanikai állapotban van. Az elmélet megteremtője, Andrew T, Still (1828—1917) kansasi orvos, főleg a gerincbántalmaknak az egész szervezetre kiható döntő fontosságát hangsúlyozta. A múlt század divatos amerikai gyógymódjai közé tartozott a vízgyógyászat (hydropathia) is, (Legan, Marshall Scott : Hydropathy in America : a Nineteenth Century Panacea. — 267— 280. pp.) Elterjedtségéről már 18, szá-