Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

TANULMÁNYOK - Zalai Károly: A gyógyszerrel kapcsolatos tevékenységek és intézmények történeti fejlődése

gos Gyógyszertári Központ fogta össze. A központ érvényesítette az egységes irányelveket a gyógyszertár-vállalatok szakmai és gazdasági működésében, biztosította az ország gyógyszerellátásának egyenletes fejlesztését. Az 1952. év elején megjelent egészségügyi minisztériumi utasítás elrendelte, hogy a gyógyszertár-vállalatok és az ezek felügyeletét ellátó Gyógyszertári Központ szakmai munkájának irányítására főgyógyszerészeket kell alkalmazni. A főgyógyszerészek irányítása alá rendelt szakfelügyelő gyógyszerészek munkába állításával megvalósult a gyógyszerészi kar ama régi, jogos kívánsága, hogy a gyógyszertárak működésének a vizsgálatát, ill. ellenőrzését jól képzett, a szakma problémáit és nehézségeit jól ismerő gyógyszerész szakfelügyelők lássák el. A felállított szakfelügyelői gyógyszerellenőrző laboratóriumok egyre jelentősebb szerepet töltöttek be a gyógyszerellenőrzésben, a gyógyszertári munka irányításában és ellenőrzésében. (Meg kell jegyezni, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet gyógyszerügyi felügyelői már 1936-tól rendszeresen végeztek gyógyszertár-vizsgálatokat a tiszti főorvosokkal együtt.) A gyógyszerfogyasztás rohamos növekedése, a gyógyszerek gyors és biztonságos utánpótlásának biztosítása megkívánta, hogy a gyógyszertár-vállalatok fokozatosan a területük gyógyszertárait ellátó gyógyszerraktárakkal egészüljenek ki. Az 1953-as év végén már valamennyi megyének saját raktára volt. Ez elősegítette a tervszerű gyógyszergazdálkodás kialakítását. A gyógyszertár-vállalatok gyógyszerellátó hálózata kialakításának utolsó jelentősebb mozzanata: az egyes megyékben a középüzemi gyógyszerkészítő — ún. galenusi — laboratóriumok felállítása volt. A megyei (fővárosi) gyógyszertári vállalatokat 1957-ben, mint megyei, fővárosi „Gyógyszertári Központ"-okat az illetékes megyei (fővárosi) tanács egészségügyi osztálya felügyelete alá rendelték, ezzel a gyógyszerellátás szakigazgatási problémái szorosan beépültek a megye egészségügyi szakigazgatási feladatai közé. A gyógyszertári központok, mint önálló szervezeti egységek látták el feladataikat. A gyógyszertári központok, mint új szervezeti egységek sok tekintetben csökkentették a hozzájuk tartozó gyógyszertárak önállóságát. A gyógyszeripar államosítása ugyancsak döntő fordulatot hozott a termelés és kutatás szerkezetében, s egyben megváltoztatta a gyógyszeripar szervezeti felépítését is. A kisebb üzemeket felszámolták, ill. nagyobb egységekbe tömörítették, és — az oltóanyag-termelést nem számolva — végeredményben öt gyógyszergyár működött tovább. A gyógyszergyárak termelési profilja is célszerűen elhatárolódott. A Chinoingyár a tradicionális szintetikus gyártmányok mellett megkapta az egyes antibiotikumok üzemi gyártását. A Kőbányai Gyógyszeráragyár — bár hű maradt az organoterápiás és fitokémiai készítményekhez — a szintetikus munka kifejlesztésével egyre inkább megvalósította a természetes anyagok szintetikus gyártását. Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár feladata lett az ország gyógytápszerekkel való ellátása, de lehetőséget kapott a gyár a szintetikus profil fejlesztésére is. Az Alkaloida gyár a mák hatóanyagai mellett egyéb alkaloidák, valamint más vegyületek termelését tűzte programjára. A felszabadulás után a gyógyszeripar másik jelentős vidéki bázisa lett a debreceni Biogal gyár.