Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Halmai János: A gyógyszerészek botanikai eredményei Magyarországon a XIX. század első felében

tudományos megállapításainak közlésével igyekezett megtalálni. Tekintélyének saját hibájából való csökkenése elkeseredéssel töltötte el, viszont nem egészen jogtalanul vádolta utódait hálátlansággal, mely ellenfeleinek mértéken túl is hangoztatott irigységéből, gúnyjából fakadt és melyet ún. „species csinálási" szenvedélyének róttak fel. A helyes megítélés céljából ismerjük meg Schur species-fogalmát: „Sok ezer megfigyelésre és tényre támaszkodva nem ismerhetem el a természetben szilárd fajoknak a meglétét, mint teszi sok botanikus, hanem azon a nézeten vagyok, hogy az egész növényország egyéneknek szakadatlan sorából áll, melyeket minden botanikus szubjektív véleménye szerint, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért csoportokba oszthat, melyek azonban csak addig állanak fenn, míg újabb tapasztalatok a nézetet módosítják, és egy megfelelőbb csoportosításnak adnak helyet. Ezeknek a csoportoknak a végső tagjai alkotják elhatárolásuk szerint a formákat, genusokat, rendeket stb., egy-egy formacsoport testes alakjai pedig egy formasort alkotnak. Végeredményben azonban az egész növényvilág egy csodálatos láncból áll, melynek tagjai az ősvilágba nyúlnak bele." Később még arról is szólott, hogy minden flóraterületnek és régiónak megvannak a maga sajátságos, specifikusan különböző növényformái. Schur a fajokat nem tartotta állandóknak, hanem az életfeltételektől annyira függőnek, hogy ezek változása a leglényegesebb hatással van a fajra. Ezzel a felfogással Darwint is megelőzte. El kell azonban ismerni, hogy a növényföldrajzi fajfogalmat valló irány és a későbben kialakult szisztematikai irány képviselői Schur több hitelét vesztett formáját és alakját rendszerükbe be tudták illeszteni. Ezzel Schur új irányokat kereső törekvéseit nemcsak igazolták, hanem határozott formákba öntötték. 1850-től kezdve a Nagyszebeni Társulat folyóirataiban jelentek meg adalékai Erdély flórájához, 1856-tól kezdve pedig az Österreichische Botanische Wochenschrift publikálta értékes munkáit. Láng Adolf nyitrai gyógyszerész botanikai munkássága több irányú volt. így elsősorban sok utazást tett hazánk területén és külföldön is; másodsorban hatalmas herbáriumot gyűjtött össze, mely kb. 60 000 példányt tartalmazott; mint botanikai író jelentékeny munkásságot fejtett ki, végül anyagilag is támogatta a magyar flórakutatást. Összeköttetésben állott minden neves hazai botanikussal. Számos külföldivel csereviszonyt folytatott, és így nagy szolgálatot tett a magyar növények terjesztésének. Az állattanban és az ásványtanban is otthonos volt; tevékeny részt vett a közéleti munkában is. A kereskedelmi és ipari világban is jól ismerték; közmegbecsülésnek örvendett gyógyszertárában. A Magyar Tudományos Akadémiának a gyakorló gyógyszerészek közül ő volt az egyetlen tagja. A magyar gyógyszerészet történetében pedig az első gyógyszerészi szaklap megindításával biztosított magának örök hírnevet. A „Magyarhoni természetbarát" és ennek német nyelvű kiadása „Der Naturfreund Ungarns" című folyóiratok megindításával (1856) a „Természettudományi Közlöny" számára készítette elő a talajt. Láng Adolf Ferenc Pesten született 1791-ben. Jómódú szülei mindent megtettek, hogy a lehető legjobb nevelést kapja. Feladatainak elvégzése után a mezőt és az erdőt kereste fel, növényeket, ásványokat, rovarokat, csigákat, kagylókat gyűjtögetett, és azok neveinek kiderítésével, hasznuk megismerésével, elrendezésükkel