Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Rácz, G.—Laza, A. — Coiciu, E.: Gyógy- és illó olajos növények (Grynaeus Tamás)

fejletlen műtéti technika s az ezzel járó súlyos életveszély miatt más szempontokat is figyelembe vettek. Az első megbízható adat élő anyán végzett császármetszésről a svájci Bauhin tanár 1582-ben megjelent könyvében található. Eszerint 1500-ban Thurgau kanton Singershausen nevű községében végezte azt Jacob Nufer nevű parasztember a feleségén. 1581-ben jelenik meg François Rousset könyve Párizsban „Traitté nouveau de l'Hystérotomotokié, ou Enfantement Caesarien . . /' címmel, amely a következő évben Gaspar Bauhin bázeli egyetemi tanár latin fordításában is napvilágot lát újabb észleletekkel bővítve. Rousset értekezése az első tudományos munka e műtétről, amelynek ő adta a császármetszés elnevezést. I. részében 7 észleletet közöl, s ezekkel igyekszik bizonyítani, hogy a császárvágás nem halálos kimenetelű. A 2. és 3. rész fejti ki a műtéti gyakorlatot. A 4. részben beszámol olyan esetekről, amelyekben halott magzatok maradtak in utero, és spontán módon küszöbölődtek ki onnan hasi fistulákon keresztül. Az 5. részben állatkísérletekről számol be, míg a 0. részben megismétli azt a tételét, hogy a császármetszés nem teszi a nőket terméketlenné. Művét, valamint a helmstaedti sebésztanár Laurentius Heisterét (1083—1758), még 1704-ben is alapvetőnek ismeri el az angol Smellie, akinél Weszprémi is tanulta a szülészetet. A császármetszés ellenzői közül kiemelkedik ebben az időszakban Ambroise Paré, majd tanítványa és Rousset barátja, François Guillemeau. Különösen éles ellenzője volt a XVIII. század leghíresebb szülészorvosa, François Mariceau (1637—1709). André Levret-é (1703—1780) az érdem, hogy pontosan meghatározta azokat a körülményeket, amikor ez a műtét szükséges, nevezetesen a szűk medence esetét. Az ő tanítványa volt Crantz is, akit Mária Terézia 1754-ben nevezett ki a bécsi egyetem első szülészeti tanszékére. Pundel művének abban a részében, amely a császármetszés műtéti technikájának fejlődésével foglalkozik, elismeri Semmelweis felfedezésének a jelentőségét az infekció elleni harcban (191.1.), visszatér rá a IX. fejezetben („A császármetszés a XIX. sz. közepén"), sőt az epilógusban is (201—2. 268.1.). Viola Tivadar Rácz,G.—Laza, A.—Coiciu,E. : Gyógy- és illó olajos növények. Bukarest, Ceres, 1972. 249 1., 105 t. A magyar nyelvű füveskönyvek hosszú sorát a XIV—XV. sz.-i magyar gloszszák (Serm. Dom., Casanate, Herbolarium, Ortus sanitatis, Fuchsius glosszák, a Szabó T. Attila közölte magyar nyelvű bejegyzések), ill. a latin—magyar, vagy többnyelvű tematikus szójegyzékek (Soproni, Schlagli, Murmelius-féle, Besztercei, Gyöngyösi) bőséges gyógynövény anyaga nyitja meg. Melius (1578), Clusius-Beythe (1583), Frankovith (1588), Tabernaemontanus (1588), Beythe (1595) művei folytatják, s mi sem jellemzi jobban a műfaj népszerűségét, a téma iránti érdeklődést, mint az, hogy még napjainkban is, a második világháború óta számos füveskönyv jelent meg, olyik két kiadásban is. (Csak a jelentősebbeket említve: Augustin—Jávorka—Giovannini—Rom; Varró; Giovannini—Szathmáry; Rápóti—Romváry művei.)