Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

TANULMÁNYOK - Buzinkay Géza: Felsőoktatási politika Magyarországon a neoabszolutizmus korában, 1849-1860.

Leo Thun, Franz Exner és Hermann Bonitz emlékműve a bécsi egyetemen (K. Kundmann, 1893) valósult thuni politika jellemzőjét is: valójában egy kis körben mozgó egyetemi szabadság, sőt egyértelmű „miniszteri diktatúra" volt a fő vonása." Mindez azonban csak egyik oldalát képezheti az értékelésnek. Mert mit érhetnek a mégoly alapos, korszerű és radikális reformintézkedések, ha végrehajtásuk elmarad vagy igen hiányos?! S a Thun-igazgatásnak a megvalósulás volt leggyengébb oldala. Kitűnőnek nevezett személyzeti politikája a jó felkészültségű elméleti emberek kiválasztásáig terjedt (Exner, Bonitz stb.). A végrehajtás már olyanok kezébe került, akik közül kevesen rendelkeztek a szükséges felkészültséggel és eréllyel. Ez minden reformnál fenyegető, általános veszélyként áll fenn. A pesti egyetem személyi, tudományos, gazdasági és anyagi helyzetének vizsgálatánál azonban kiderült, hogy nem pusztán erről az általános nehézségről beszélhetünk. Az 1849. november 6-i „alapelvek"-ben még elsősorban hangsúlyozott tudományos célok elsikkadtak. A nemzetiségi és nyelvi szempontok sutba dobása — nevezzük most így az erőteljes germanizálást — általában nem azt a célt szolgálta, hogy a Jan Czermákhoz hasonló, nagy tudományos felkészültségű tanárok foglalják el a tanszékeket, sokkal inkább, hogy középszerű, színtelen, de lojalitásukban teljesen megbízhatók tartsák birtokukban a helyeket. <J9 Lentze i. m. 275.