Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Thies, H.-J.: Der Diabetestraktat 'Abd al-Latif al-Bagdadi's (T. Pajorin Klára)

maradt Kelet és Nyugat együttműködése, szemben az előbbi korral, ekkor már Magyarország nem játszott kezdeményező szerepet Európa és Ázsia oszmánellenes kapcsolatában, A három részre szakadt Magyarország helyét a Habsburgok és más európai hatalmak (Spanyolország, Lengyelország, a pápai állam), valamint az erdélyi fejedelemség foglalta el. E kor különösen érdekes fejezete az ellentmondásos politikát folytató Báthory Zsigmond uralkodásának ideje, külpolitikai törekvései, különös diplomáciai adottságai. Tardy Lajos könyvében az eseménytörténet mellett eredeti követjelentéseket, kortárs írók beszámolóit és emlékiratait ismerteti, így például Huszti György életrajzi visszapillantásait, Georgievics Bertalan La manière et Cérémonies de Turcs, De afflictione tarn captivorum quam etiam sub Turcae tributo viventium Christianorum és az Epistola exhortatoria contra infidèles c. munkákat, hogy csak az alig ismerteket említsük. A 17 fejezetre tagolt és kitűnő jegyzetapparátussal felszerelt könyv orvostörténeti szempontból is tartalmaz néhány érdekességet : így Izsák zsidó orvos, Perzsia szentszéki, velencei és magyarországi követének diplomáciatörténeti vonatkozásait. Kapronczay Károly Hans-Jürgen Thies: Der Diabetestraktat 'ABD al-LATIF al-BAGDÄDfs. Untersuchungen zur Geschichte des Krankheitbildes in der arabischen Medizin. Selbstverlag des Orientalischen Seminars der Universität Bonn, 1.971. 194 S. A Bonni Orientalista Tanulmányok 21, kötetével unikumot, az arab kultúrkör egyetlen ismert diabetesmonográfiájának fakszimile kiadását és német nyelvű fordítását, valamint egy tiszteletre méltó tudással rendelkező, tudományos konvencióktól mentes szerző igényes tanulmányát veheti kézbe az arab orvostörténet iránt érdeklődő olvasó, A fordítás és tanulmány építőköve lehet egy majdan megírandó, valóban tudományos orvostörténeti munkának. Hans-Jürgen Thies tanulmánya elején rámutat arra, hogy az arab orvostudomány területén a szekundér és tercier irodalom kontrollálása céljából mennyire fontos volna magukkal a forrásokkal foglalkozni. Sokszor előfordul, hogy még a fordítások is önkényesen kiegészítettek, hamisak. így pl. a „fidus interpres", Gerhard von Cremona Kánon-fordításának megfelelő részeit hozza tanúságul, mennyire alaptalan az a hipotézis — ami pedig alapvető orvostörténeti tankönyvekbe is bekerült —, hogy Ibn Sinä és az arab orvosok ismerték volna a diabetikus vizelet édes ízét. Tanulmánya 2. részét terminológiai vizsgálatoknak szenteli a szerző. Ismerteti a terminológiai kutatás problémáit: mai, az arab orvosi irodalomra vonatkozó kevés ismeretünk mellett mennyire nehéz végigkövetni a terminusok továbbadásának folyamatát. A terminusok nagy része görög eredetű, de mivel az átadásról még csak töredékes képünk van, teljes azonosításuk ma még nem lehetséges. A terminusok ugyanis sokszor már a szír átírással is modifikálódtak. Az arabra átírt szavak gyakran vokalizáció nélkül, gyökükben maradtak fönt, különböző értelmezésük új és új szóképzésekhez és szinonimák létrejöttéhez vezetett. Az arab