Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Noble, C. A. M.: Krankheit, Verbrechen und künstlerisches Schaffen bei Thomas Mann (Vida Mária)

C. A. M. Noble : Krankheit, Verbrechen und künstlerisches Schaffen bei Thomas Mann. Bern, Vlg. Herbert Land und Cie AG. 1970. 267 S. „A betegség csupán formai; a lényeges az, amivel kapcsolatban áll, s ami által kiteljesedik. A kérdés az, hogy ki a beteg. Egy átlag hülye, akinél hiányzik a szellemi és kulturális színvonal, vagy egy Nietzsche, egy Dosztojevszkij." — állapítja meg Thomas Mann híres Nietzsche-előadásában. Hosszú időn keresztül, különösen a XIX. század francia és olasz pszichológia területén vált általánossá az a nézet, hogy a zseni a betegség vagy perverzitás egyik produktuma. A XX. században fellendülő pszichológiai kutatásra hárult annak tudományos bizonyítása, hogy a zseni nem elmebeteg, hanem az átlagostól eltérő, lelkileg abnormálisnak tűnő, neurotikus alkatú ember, aki szellemi fölényének birtokában saját etikai törvénye és a fennálló társadalmi forma között mély, látszólag áthidalhatatlan szakadékot lát. A nagy művészek, tudósok és filozófusok többsége tehát abban különbözik az átlagembertől, hogy számukra a betegség táptalajul szolgálhat magas fejlettségű szellemi képességük kiéléséhez. Konkrétan determinálva, ez annyit jelent — írja a szerző előszavában —, hogy a zseninek nincsenek öröklött pathologikus tulajdonságai, vagyis a zseni önmagában még nem pathológiai eset. A pszichológia feladata, hogy megmagyarázza a művészi alkotás folyamatát. Egyrészt az alkotó ember lelki feltételeit elemzi, másrészt a műalkotás struktúráját. Századunk első évtizedeiben a pszichológiai kutatás középpontjába kerülő új módszer: a pszichoanalízis mindenekelőtt lehetővé tette a művészi alkotó tevékenység és a neurózis közötti összefüggés felismerését. A filozófus Freud, Bergson és Nietzsche módszerét követve, Thomas Mann a modern prózairodalomban felvonultatta minden korszakban fellelhető valamennyi neurotikus művész típusát. E tanulmánykötet célja az, hogy Thomas Mann novelláinak és regényeinek kronológiai sorrendben való áttekintése útján a szerző pszichológiai magyarázatot adjon a művészi alkotás folyamatára. Korunk egyetlen írója azóta sem elemezte olyan részletességgel és olyan mélységben a szellemi és a lelki betegségek teljes skáláját, mint Thomas Mann. Célja nemcsak a korszak filozófiai gondolkodásának irodalmi bizonyítása volt, egyben a „divatos" zseni elmélet tarthatatlanságát is igazolni akarta. „Hogy mi a beteg és mi az egészséges, erről az átlagpolgárnak ne adjuk meg az utolsó szó jogát." — mondja ki az ördög a „Doktor Faustus" című regényben az író véleményét. A szerző elemző tanulmánya elsősorban nem az irodalomtudományt gazdagítja, hiszen a Thomas Mann szakirodalom talán a század legteljesebb és legalaposabb kritikáját tartalmazza. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt a tényt, hogy saját művei kiváló kommentátora maga Thomas Mann volt, akkor önelemző minőségében majdnem egyedülállónak — Goethe után — kell tekintenünk. Noble pszichológiai oldaláról vizsgálja műveit, mellyel tág értelemben az orvostörténelem területét is gazdagítja. A kisebb terjedelmű bevezető rész az általános és teoretikus vizsgálatot tartalmazza, míg a részletes második részben Thomas Mann költői, ésszerű műveinek beható és kiegészítő elemzése következik. Ezen illusztratív részben tehát a szerző az egyes művek számbavételével