Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 66-68. (Budapest, 1973)

Spielmann József: Ave atque vale — Valeriu Bologa professzor emlékezetére

nyébe tudatosan téves adatokat iktatott be, s várta, mikor jelennek meg mások írásaiban a téves évszámok. Akkor ellentmondást kizáróan bebizonyíthatta, hogy egyes tudománytörténészek csak mások szorgalmának gyümölcsét lopkodják titokban, és az elsődleges forrásokat nem ismerik. Ebből a történetből messzemenő következtetéseket vont le. Eleve óvott az ide-oda kapkodástól, a látszatenciklopédizmustól, a látványos, de veszélyes „termékenységtől". „Ne essék, Kollégám — intett — a cukrászdába szabadult és édességektől megmámorosodott gyermekek hibájába. Azok együltükben minden süteményt bekapnának, s nem gondolnak a másnapi gyomorrontásra. A tudománytörténész falánksága még elítélendőbb. Kutatói önfegyelem nélkül nincs termékeny alkotás. Csak addig terjeszkedjünk, míg a tények fedezete szavatolja következtetéseink hitelét. Délkelet-európai kutatónak általában kényes, szinte lehetetlen feladat a teljesség és hitelesség igényével másról írnia, mint hazája tudományának történetéről. Közhelyek ismétlése pedig nem tudománytörténészhez méltó feladat." Húsz év távlatából idézve a régi beszélgetést — úgy érzem —, „Ars poeticáját" hallottam akkor. 60 éves, mosolygó arcú, kedves öregúr volt akkoriban, a nagy emberek lefegyverző egyszerűségével. Később, amikor jobban megismertem, meggyőződhettem, hogy a saját műveire alkalmazta a legszigorúbban az önfegyelem követelte leszűkítő kutatási kört. Jóllehet a latin és görög nyelv kitűnő ismerője volt — az antik orvostudomány műveit eredetiben olvasta —, a tökéletesen beszélt francia és német nyelv mellett még néhány világnyelven olvasott, az utóbbi 30 évben kutatásai egyre inkább a délkelet-európai és főleg a hazai orvostudomány területére szorítkoztak. Egy újabb „Adalékok"-kal egészítette, mélyítette előbbi közleményei anyagát. Ez a főnév: „Adalék" majd minden közleménye címében szerepel. Önként vállalta az áldozatot, hogy egy életen át szolgáltasson építőkockákat az eljövendő nagy összkép számára. Valakinek vállalnia kellett a részkutatás fárasztó, adatszolgáltató, hamupipőke-szerepét. Ó vállalta! Mindezt — ismétlem — nem első beszélgetésünkkor tudtam meg. Azon az első találkozáson sokkal boldogabb voltam, semhogy tárgyilagosan ítélhettem volna meg őt. Vállalta munkám vezetését, irányítását. így lett két évtizeden át apai barátom, útmutatóm, olykor jóságos hangú, igényes dorgálom. Szorult helyzetben fogta meg kezem, vezetett, hogy elkerülhessem a vidéki szűklátókörűség, a dilettantizmus buktatóit. Két évtizeden át minden dolgozatomat elolvasta a végleges formába való öntés előtt. Különösen az első években, amikor felmérte, hogy fokozott szükségem van biztatásra, érdememen felül dicsért, igyekezett elhitetni velem, hogy amit írok, számára is okulásul szolgál. Amikor aztán úgy vélte, hogy a magam lábán is megállok, dicsérete szűkszavúbb lett, bírálata igényesebb. „Az orvostörténész ne csak széles bölcseleti távlatú szakember legyen, írjon ugyanakkor szépen és irodalmi nyelven is" — figyelmeztetett. Máskor egy dolgozatom címét találta túl igényesnek. „Ha csak két orvos tevékenységét méred fel, ne légy szerénytelen a címadásban. Elégedj meg a pontosabb és találóbb ,Adalék' alannyal." Szava, leveleinek hangvétele egyaránt ízes volt, a kiforrott aszúbor zamatát idézte.