Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)
TANULMÁNYOK - Horánszky Nándor: Deák Ferenc lelki alkatának és betegségének befolyása pályájára
hívásnak. Állapota egyre romlik. Az év végén Strahl berlini orvos és Havas pesti tanár gyógykezelik. Diagnózisuk: „Molimina haemorrhoidalia", illetőleg „plethora abdominalis, hyper xarbonisatio sanguinis". Kezelésük eredménytelen. 1847. január 26-án értesíti Wesselényit : „Az én egészségem most is csak olyan, mint volt ; a berlini orvost elhagytam s már egy pár hét óta Attomyrnak orvoslása alatt vagyok, ki a mellett, hogy erős testi mozgást ajánlott, megtiltott minden fejbeli munkát, minden írást, s még komolyabb olvasást is." (Attomyr Pozsonyban működő homoeopatha orvos volt.) Ebben az időben barátai is írják, hogy „sokkal rosszabbul van, mint ő maga hiszi". Csapody Pál Wesselényinek „Ferkónk rossz bőrben létéről" ezt írja: „Ferkó ebül vagyon." Az év elejéről származó hírek az egyre veszélyesebbé váló betegségről tudósítanak. Bezerédy „gyengült állapotban és az aranyérféle sok nemű baj által körülvéve" találja. Teleki László Kossuthtal együtt keresi fel, és látogatásokról a zsibói barátnak jelenti: „. . . Kívánod tudni, mily állapotban találtuk őt? bíz e tekintetben nem sok megnyugtatót mondhatok. Máj és aranyér bántják. Megsoványodva — hisz ez még nem volna baj ; de igen szenvedő, s fájdalom ! elgyengülve, lehangolva találtuk őt, komoly tárgyakkal nem foglalatoskodhatik, s ha ilyesekröl — habár csak fél óráig is beszélget — tüstént növekednek szenvedései." Ebben az időben „nem kevés aggódással" írja Csapody Pál is, „. . . hogy öt kivált leborotválatlan állapotban, megdöbbenésig rosszul kinézni találtam, elsoványodva etc. ; másnap jó kedélyénél fogva, meg is borotválkozva, megbékülten annyira-amennyire állásával. .. azonban visszatértemkor máj- lépfájásról panaszkodva, már ismét melancholice leltem . . . nékie jelen körülményeiben írni alig szabad. Reggel minden nap izzadtig járkál, délben rosszul eszik, estve csokoládézik." Megemlíti azt is, hogy az ellenzék kifogásai az ő „cunctatoros politikájáról" füléhez jutva, növelik szenvedéseit, és őt „pozitív hipokondrussá" teszik. 1847. május 27-én Stettner (Zádor) György állapotát így jellemzi: „. . . fájó szívvel mondom ki, a mi Ferkónk komolyan beteg. A szellem ugyan még semmit sem veszített előbbi hatalmából ; de a vidor kedély most többnyire borongó s az a munkabíró test egy-két írás mechanizmusa által is alterálódikl Attomyr azt mondja, hogy az idegrendszer van megzavarva működésében. Ezzel nem ellenkező az én két napi folytonos velelétem alatti tapasztalásom sem. Reggel 10 óra tájban kezd ásítozni, 50—60-at egyfolytában, fejében égést s kábulást érez, a nélkül, hogy arca sokkal gyultabb vagy feje tapas ztalhatólag forróbb volna. Estve 5 vagy 6 óra tájban már jobban van; álma az éj első felében meglehetős, reggel felé már nyugtalanabb . . . S ez önvallomása szerint is megyén egyik nap, mint másik nap." Orvosa tanácsára nyár elején külföldi utazásra indul. Útját Attomyrék társaságában kezdi meg. „Néhány rövidebb kedélyi lehangoltságot kivéve" jól érezte magát, bár amikor útitársaitól elvált, az egyedüllét ismét lehangolta. Útja kezdetén ő maga is kedvezőbbnek érzi állapotát. „Kedélyem sokkal jobb, oly vidám ugyan nem, mint betegségem előtt, de nem is olyan nyomott, mint a homoeopathikus gyógymód előtt. Néha érzékeny vagyok, de nem oly kedvevesztett, sőt néha vidám." Attomyr július végén megelégedett a gyógyítás eredményével, de egyelőre ellenzi Deák közéleti szereplését még akkor is, „ha egészen közönséges képviselő volna, ki naponkint pár órát ül s utasításra igent és nemet mond. Nem dolgozhatik 2 Orvostörténeti Közlemények 64—65.
