Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 64-65. (Budapest, 1972)

FOLYÓIRATOKBÓL - Polish Medical Science and History Bulletin, 1970. (Váradi Lilla) - Huard, P. et Ohya, Z.: Panorama de la médecine japonaise traditionelle. (Vida Tivadar)

hogy a VII. sz. elején a buddhizmus hivatalosan elismert vallássá lesz. Bár az ősi sintoizmust nem küszöbölték ki teljesen, a buddhizmus ezután századokon keresztül hatott a gyermeknevelés, szegény- és beteggondozás, az orvostudomány, a művészet terén, s általában a társadalmi és szellemi életre. A buddhista boncok gyakran orvosok is voltak egy személyben. 702-ben már megjelenik az első japán törvény, amely szabályozza az orvosi gyakorlatot, a tanulmányi rendet és a szakosítást; mindezt kínai mintára. Az orvosi főiskolának, amelyet az udvar igazgatott, öt ága volt: gyógyszerészet, masszázs, acupunctúra, exorcizmus és orvoslás. Utóbbin belül még a következő szakok: belgyógyászat, sebészet, sebkezelés, gyermekgyógyászat, fül-, szem-, száj- és foggyógyászat. (A masszázzsal kapcsolatos volt a törések kezelése is.) Ezeknek a szakoknak tanulása különféle ideig tartott. A Narakorszak jellemzője orvostörténeti szempontból a kórházak alapítása: e téren Komyo császárnő jeleskedett. Tőle való az a több mint 600 tárgy, közte 60 különféle gyógyszerészeti, amelyeket férje halála alkalmából ajándékozott és helyezett el a világ legrégibb múzeumában. (A cikk hozza e 60 tárgy listáját.) A IV. korszakban bekövetkezik a japán nemzeti újjáébredés. Az írásrendszer tökéletesítésével terjed a közoktatás, s a nők is megtanulnak írni-olvasni. Fejlődik a főiskolai oktatás, s a tanulók Vs-ödét az orvostudomány vonzza. Buddhista ihletésű a Jamai-no Szósi című tekercs, amely több beteg-, betegség- és orvosábrázolást tartalmaz. Ebben a korszakban is találkozunk Kínából behozott orvosi és receptkönyvekkeí, de van már több japán gyűjtemény is a IX. sz. elejéről. Eredeti példányaik elvesztek, sőt részben a korai másolatok is. A 986-ból való Isin-Ho 30 kötetének eredeti kézirata azonban megvan, ez a legrégibb japán orvosi könyv. Mivel a boncolás csaknem ismeretlen volt, az anatómia és az élettan még mesterkélt rendszerű. Ismerték a malária több fajtáját, osztályoztak számos bőrbajt, tudtak a lepra ragályos voltáról. Elég fejlett ismereteik voltak a „matéria medica" terén. (2 könyv 772 különféle gyógyszerrel!) Az V. korszak (1187—1333) jellemzője a buddhista szekták elterjedése, amelyek közül főleg a Zen-szektának volt szoros kapcsolata a japán orvostudomány fejlődésével. Ebben a korszakban kezdik el a tea meghonosítását Japánban, amelynek orvosi felhasználásáról könyv is megjelenik (1214-ben). De ebben és a következő periódusban (1334—1568) is erős a kínai hatás. Utóbbi korszak elejét 60 évig dúló polgárháború, a végét pedig a syphilis fellépése és elterjedése teszi emlékezetessé. Jellemző, hogy 1512-ben, amikor először írják le, „kínai bajnak" nevezik. A VII. korszak rövid, de bővelkedik megrázkódtatásokban, amelyek közé tartozik az európai civilizáció és kultúra behatolása is. Számos kínai és japán orvosi könyv jeenik meg az egyes orvostudományi szakok köréből. Az európai (ill. észak-amerikai) orvostudomány meghonosodása Japánban három szakaszban lejátszódó folyamat volt: a) a spanyol— portugál időszak 1542-ben kezdődött, és véget ért az 1617 és 1638 között lezajlott üldözéssel, b) Ezt követte a holland szakasz 1853-ig; majd c) a 3. periódus 1853 után, amely angol-amerikainak mondható. E rövid ismertetés keretében már csak két, bennünket közelebbről érintő mozzanatra hívom fel a figyelmet. Az egyik az Edo-korszak (1616—1867) harmadik része, amelyben az európai ihletésű japán orvostudományról van szó. Itt találkozunk ui. a nagyszombati egyetem orvosi karának tanára, Plenck József Jakab nevével, akinek 1777-ben Bécsben megjelent Doctrina de morbis oculorum c. művét holland fordításából ismerték meg Japánban. (Vö. B. K. Rippa cikkét az Orvostört. Közi. 45. számában, 135— 142, old.). Nyilván a bécsi megjelenési hely alapján említik a szerzők egyszerűen csak bécsinek. Tudnak azonban arról is,