Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 62-63. (Budapest, 1971)
TANULMÁNYOK - Sattler Jenő: Arisztotelész műveinek egészségügyi vonatkozásai
kölcsönös keveredéséből származtatta. Az őselemek jelentőségére és azoknak szerepére is egyéni elgondolása volt: ,,hogy lehet haj abból, ami nem haj — hús, ami nem hús —". Nagy szerepet juttat a fiziológiai részletkérdéseknek is: A szaglást pl. az agyvelőt körülfogó levegőnek tulajdonítja, látást meg nem tud elképzelni anélkül, hogy a pupilla „a belső levegővel" ne érintkezzék, mert különben csak nézünk és nem látunk. Ennek a levegőnek természetétől, vérrel való keveredésétől, zavartalan vagy akadályokba ütköző útjától nemcsak a testi egészség állapota függ, hanem a kellemes vagy kellemetlen érzéseké is, ez utóbbiakkal szemben legérzékenyebb a nyelv, mert a legpuhább és az erek, ,,a levegő csatornái" közvetve valamennyien odavezetnek. A betegség legtöbb jele a nyelven mutatkozik. Miként az érzékeléseket, a gondolkodást is a száraz és tiszta levegő teremti meg szerinte, mert a nedvesség annak legfőbb ellensége. Az állatok, bár nincsenek kizárva az ész részesedéséből, mégis kevésbé értelmesek, mint az emberek, mert alacsonyabb légrétegben élnek és nedvesebb eledellel táplálkoznak. A lélek székhelye a szív artériás kamrája. Pláton és Arisztotelész, a XII. századbeli angolszász irodalom helytelen felfogása szerint azt írta, hogy a testben négy folyadék van, a nyák a fejben, a vér a mellkasban, a vörös epe a belső szervekben és a fekete epe az epehólyagban. Ezek közül mindegyik három hónapig uralkodik: december 25-től március 25-ig a, nyálka szaporodik a fejben, ettől június 25-ig a vér a mellkasban, ettől szeptember 26-ig a vörös epe a belső részekben és ettől december 25-ig a fekete epe az epehólyagban. Ily módon alkotta meg az Úr az ember részeit a négy főpont szerint. A középkorban elterjedt hit szerint Arisztotelész egyik fajta gyógyterápiája az úgynevezett „drágakő"-terápia volt. Az ametiszt pl. iszákosság és fejfájás, a borostyánkő láz és vizelési nehézségek, jáspis epilepszia ellen hatásos stb. Ez a gyógyításmód nagyon divatos volt a nagyurak és gazdag polgárok körében. E korban nemcsak a biblia és a jogi tudomány ismereteit magyarázták Arisztotelész szerint, de az orvosi viták is az ő munkásságának az ismeretei alapján történtek. Ez azonban messze nem tartalmazta még Arisztotelész munkáinak alapját, mert azokat csak részleteiben ismerték a különböző iskolák és többnyire csak harmadik, negyedik fordítás nyomán (görögből szír nyelvre, szírből arabra, innen rossz, esetleg jobb latin fordításból). Ennek egyik következménye volt a skolasztikus orvosi tudomány fejlődésének akadálya, mely a személyes tapasztalatot igyekezett kiküszöbölni. A későbbiek során (13. század) Arisztotelész munkásságának áttanulmányozása után tanítványai már kihangsúlyozzák az egyéni tapasztalat fontosságát 3 , 2 Abu Naszr — Al Fárábi (870—950) az Avicenna előtti kor legjelentősebb arab filozófusa és Arisztotelész magyarázója. Abu Ali ibn Sziná — Avicenna (980—1037) tádzsik származású filozófus és orvos. Legfontosabb bölcseleti műve a „Gyógyítás Könyve" (As. sifá) materialista irányban fejleszti tovább Arisztotelész filozófiáját. Az arab filozófusok többféle lelket ismertek. Legszokásosabb felosztásuk: 1. Természetes lélek (ar-ruh, attabii), Ibn Tufajnál következetesen növényi lélek (ar-ruh annabátu). — 2. A szívben lakozó állati lélek (ar-ruh al hajaváni). — 3. Az agyban lakozó szellemi lélek (ar-ruh an-nafszáni).
