Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
FOLYÓIRATOKBÓL - Cartwright: The Place of Medical History in Undergraduate Education (R. Harkó Viola)
lódásával. Ekkor kezdenek rájönni, hogy az orvostörténelem tk. tévedések története. Döntően hatott a történelemoktatás megreformálása, miáltal nem adathalmaz továbbítása volt már, hanem kezdett bekapcsolódni az egyetemes művelődés és emberi haladás történetébe. Az orvostudomány és a közegészségügy fejlődése kétségtelenül hatott az egyes országok fejlődésére is. Az orvostörténelem, mint a történettudomány egy része felkeltette az érdeklődést; már nem az orvostudomány teóriájának részeként értékelték, hanem elsősorban történelmi jellegét vették figyelembe és másodsorban az orvosi disciplinákat. Elképzelhetővé vált, hogy orvosi végzettség nélkül is tanítható e tárgy, de nem tanítható eredményesen olyan orvos által, akinek nincs átfogó egyetemes történeti tudása. Sokat kell olvasnia és széles spektrumban, mert a történész, ellentétben az orvossal, aki a megfigyeléseiből is sok mindent leszűr, ő csak az írott anyagra támaszkodhat, és szakterületéhez tartozó anyagot az orvosi irodalmon kívül, sőt attól távol is talál. Az orvostörténésznek kutatóegyéniségnek kell lennie, ami különben egy klinikusnál például nem döntően fontos. Fontos az idegen nyelv tudása, a latin—görög nyelv ismerete szintén, de nem kell túl nagy klasszikus műveltség, mert ebben az esetben a történelmet halott csontoknak vélheti és nem élő tudománynak. A hallgató oktatása hogyan történjék? Három fő csatornán keresztül kerülhetünk közel a hallgatókhoz. 1. Az egyetemi újság az egyik eszköz. Bár hallgatók írják, de évfordulók vagy aktuális események alkalmával az oktató sugalmazhat megírandó témát. Nem az orvostörténésznek kell ebbe az újságba írnia, hanem ösztönözzön az írásra! Ha a diák vállalkozása sikeres, írása érdeklődést kelt, a szerzőt további olvasásra, kutatásra ösztönzi; további összefüggéseket fog felfedezni; rájön, hogy a történelem nem csupán tények és adatok száraz halmaza, hanem az emberi törekvések érdekfeszítő története. — 2, Előadások tekintetében, mivel kevés az óraszám, magának az előadónak kell kialakítania a legjobbnak tűnő módszert. Inkább ^fejlődéstörténetet" kell nyújtania, mint történelmet. Nem az az érdekes, hogy az I. sz.-ban hogyan trepanáltak koponyát Pompeiben, hanem hogyan fejlődött ki ebből az agysebészet Broca, Hughlings Jackson, Ferrier, Lister, Horsley, Cushing útján. A nagy alapvető előrehaladásra kell koncentrálnunk, és nem olyan részletkérdésekre, melyek érdeklik ugyan a történészt, de nem hatottak a jelenlegi gyakorlatra. A King's College Hospital-ben a téli félévben 3 orvostörténeti előadás tartására van lehetőség. A részvétel nem kötelező. Az előadó (e cikk szerzője) egy-egy nagyobb téma köré csoportosítja óráit. Pl. 1967-ben a ListerCentenárium idején a három előadást a sebkezelésről tartotta: kauterizáció— Paré— Hunter —Pasteur— Lister. 1968ban a szövetátültetésről: a hindu rhinoplasztikától bőr- és csontpótláson át a mai vese-, máj-, tüdő- és szívátültetésig. 3. Az orvostörténeti társaság megszervezése a diákok között érdeklődést kelthet az orvostörténelem iránt. Egyegy jól sikerült látogatás a botanikuskertben, a Wellcome Orvostörténeti Múzeumban és Könyvtárában, egy-egy találkozás az Osler Klubban nagyon népszerűsítheti az orvostörténelmet. Helyes azonban, ha az orvostörténelem oktatói a háttérben maradnak és a társaság életében csak mint tanácsadók
