Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Varga János: A jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban, 1556—1767 (Kapronczay Károly)
kötöttséget, hanem az 1608, évi 13, tc.-kel jogilag is felszámolta az elköltözés lehetőségét. Ennek rendezését az országgyűlés újra a megyékre bízta. Ez egyet jelentett a jobbágyság többségének földesuraikhoz való láncolásával. , E körülmények között sokat jelentett a személyi szabadság, amit viszont csak a nemesi kiváltságok biztosításával lehetett megszerezni. A jobb módú parasztok akár pénzért, akár katonai szolgálattal igyekeztek szabadulni kötöttségeiktől. Ezekből alakult ki az „armalista" nemesek rétege. Az ellentmondásos társadalmi és gazdasági helyzetű armalistákkal szemben a parasztság többségét — az általuk megművelt földdel együtt — vagyontárgyként kezelték. Más úton jártak a hajdúk, akik nemcsak eredetükkel különböztek az armalistáktól, hanem abban is, hogy a nincstelenek közül kerültek ki. Ez a réteg a szabad parasztság alapjait vetette meg. Bár forma szerint a nemességhez tartozott, de a hajdúfelkelések után a nagybirtokos nemesség igyekezett a megszerzett jogokat csak Bocskai hajdúira korlátozni. A későbbiek során természetszerűleg bekövetkezett a hajdúság vagyoni rétegződése, amellyel sikerült a jobbágyság osztályharcai ellen fordítani a meggazdagodott hajdúkat. Az ország török uralom alól való felszabadítása és a Rákóczi-féle szabadságharc bukása után — a 18. század első felében — nagy arányú parasztvándorlások indultak meg az ország lakatlan és elnéptelenedett területei felé, bár így sem csökkent a jobbágyságra nehezedő terhek mértéke. A jobbágyok és az egyre nagyobb számú zsellérek robotoltatása csak fokozódott, az állami adók is növekedtek. Az ellenállások és a felkelések ellenére a helyzet csak romlott, és a feudalizmus bomlásának egyik legjellemzőbb tulajdonsága a parasztság differenciálódása lett. Ezt három tényező hozta létre: a földesúri elnyomás, a földesúri kizsákmányolás és a paraszti árutermelés. Az eltérő függési viszonyok mértéke következtében elválik egymástól az örökös és a szabad menetelű jobbágyok rétege. Az utóbbiaknál — általában — írásos szerződés szabályozta a földesúri terheket, ami ezen a téren is számos visszaélésre adott okot. E rétegből kiválnak a taksások, akiknek sikerült a robotot és a természetbeni járandóságot pénzben megváltaniuk. Sok esetben nemcsak egyénileg, hanem egész falvanként kötöttek ilyen szerződéseket. A parasztság rétegeinek eltérő helyzetét vizsgálta felül Mária Terézia úrbéri rendelkezése, amelyet országos előkészítő felmérések vezettek be. A könyv szerzője a felmérési iratanyagot tanulmányozva bukkant olyan adatokra, amelyekből az tűnt ki, hogy számos helyen a taksások szabadmenetelűnek vallották magukat. A könyv célja a szabadmenetelű parasztság kialakulásának a nyomonkövetése és életviszonyaiknak a bemutatása. Joggal állítja Varga János, hogy ezt lehetetlen a jobbágyrendszer egészének az áttekintése nélkül megvizsgálni, bár nem törekedett a 16—18. századi parasztság történetének a megírására. A források sokoldalú elemzésével, a szabadköltözés kérdésének a feltárásával és a magyar jobbágyság helyzetének az összeurópai képbe való behelyezésével a szerzőnek sikerült célját elérnie. A könyv nagy erénye, hogy nem mozog az általánosítás szintjén, hanem az egyes megyék helyzetének és a sarkalatos törvényeknek a boncolgatásával sikerült az analízis és a szintézis helyes