Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)
TANULMÁNYOK - Ormos Pál: Hódmezővásárhely egészségügyi fejlődése
Munkáját csakhamar a betegek környezetére is kiterjesztette, hozzátartozóikat, a velük együtt lakókat is megvizsgálta, megfelelő tanácsokkal látta el, az esetleg felfedezett betegeket gondozás alá vette. A Szanatórium Egyesület munkájának egy része tehát megelőzés volt abban az időben, amikor megelőző egészségügyről nemcsak hazánkban, de máshol is alig volt szó. Hiszen ebben az időben élte csecsemőkorát az immunológia, amellyel kapcsolatban Wright, a kiváló kutató a század elején azt mondta, hogy a jövő orvosa immunológus lesz. Ebben az időben az orvostudomány csak a himlő ellen tudott megfelelő védőoltással védekezni. Ezt városunkban is természetesen maradéktalanul végrehajtották. Más fertőző betegséggel kapcsolatban védőoltás még nem volt, de bizonyos óvórendszabályokat a járványos betegségek némelyikével, így a kolerával, pestissel szemben alkalmaztak. Ezekkel szemben az egész országban egyformán védekeztek, és meg is szabadultak tőlük. Még mindig sok volt a hastífusz, különösen nyáron, és sok volt ebben a betegségben a halálozás is. Egyes években nagyon megszaporodott a hastífuszos beteg, de kisebb számmal úgyszólván állandósult, annak ellenére, hogy nálunk az ivóvízellátás a sok artézi kút következtében sok városénál sokkal jobb volt. De hiányzott még az élelmiszerek megfelelő ellenőrzése, az elárusítás korlátozása és egyéb óvórendszabályok. Általában a higiénés viszonyok nem voltak még megfelelők. Sok fertőzést okozott a tej, a tejtermékek és a gyümölcsök. A háború a város egészségügyi ellátását nagyon megnehezítette. Egyrészt sok orvos vonult be katonai szolgálatra, másrészt a kórház is nagyrészt sebesült katonákat ápolt, és a polgári lakosság számára kevés ágy maradt. Az iskolákat is be kellett rendezni szükségkórháznak, ahol szintén sebesült és beteg katonákat ápoltak, s mint minden, az egészségügy is teljesen a háborús szükségleteknek megfelelően rendeződött át. A háború befejeztével még jó néhány évre volt szükség, míg az egészségügy háborús károsodását a város kiheverte. Közvetlenül a háború befejezése után a Tanácsköztársaság megalakulása, mely városunkban csak egy hónapig tartott, a román megszállás által hosszú időn át tartó teljes elszigetelés, majd az ellenforradalom, a Horthy-korszak kezdeti időszaka, még csak fokozták a nehézségeket. A háború végén, 1918-ban kitört hatalmas influenzajárvány városunkban is bőségesen szedte áldozatait. Az általános nyomorúság, tisztátalanság, a néptömegek vándorlása addig nálunk ismeretlen betegségek tömegesebb felléptét idézte elő. Kiütéses tífusz, visszatérő láz (febris recurrens) alakjában kisebb járványok voltak. Az egészségügyi hatóság a betegek kórházi elhelyezésével, fertőtlenítésekkel, a betegségeket terjesztő vándorcigányok fertőtlenítésével, tetvetlenítésével, járványkórházba helyezésével, elkülönítéssel sikeresen igyekezett megküzdeni a jelentkező súlyos helyzettel, és pár hónap múlva hasonló betegségben szenvedők csak elszórtan jelentkeztek már. Minden ilyen esetben azután is szigorú egészségügyi intézkedéseket foganatosítottak. A háború utáni évek (1919 és 1920) sok nehézséget okoztak az egészségügy dolgozóinak. Városunk román megszállása, mely több mint egy évig tartott, majdnem teljesen elzárt bennünket a külvilágtól. Gyógyszert, kötszert alig kaptunk. Fűtőanyag sem jött a városba. A kórházat csak részben tudtuk fűteni, és azt is csak úgy, hogy a kórház dolgozói a városi népkertből fákat vágtak ki, 12 Orvostörténeti Közlemények GO— Gl.
