Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 60-61. (Budapest, 1971)

TANULMÁNYOK - Ormos Pál: Hódmezővásárhely egészségügyi fejlődése

távozásával a szemosztály élére dr. Genersich Margit szemész szakorvos került. 1912-ben megszervezték a belgyógyászati főorvosi állást is, és erre dr. Stranz Gyulát nevezték ki. Működése a kórház és az egész város egészségügyi színvonalát nagymértékben emelte. Dr. Stranz Gyula a budapesti II. sz. belklinikáról került a kórházba, és belgyógyászati szaktudása mellett nagy jártassága volt a laboratóriumi, a röntgenvizsgálatokban és a kórboncolásban is. Előzőleg három éven át a kórbonctani intézetben is dolgozott. Ettől kezdve a laboratóriumi és a röntgenvizsgálatok is rendszeressé váltak a kórházban, és az elhaltak egy részét fel is boncolták. Ily módon a betegek tökéletesebb kivizsgálása, a diagnosisok pontosabb volta, és ennek következtében a gyógyítás jobb lehetősége is annyira emelte a kórház iránti bizalmat, hogy mind gyakrabban keresték fel igényesebb betegek is. A nagy műtétek végzése is gyakori volt, és lelkes, szép munka indult meg a kórházban, amikor kitört az első világháború. A kórház orvosait mind behívták katonai szolgálatra a szemész főorvosnő kivételével. Genersichet felmentették, mert a kórházat is bevonták katonai betegellátásra, és neki mint sebésznek ott kellett maradnia. A bevonult orvosok helyett két felsőbb éves orvostanhallgató segítségével végezték a háború alatt a munkát. Közülük az egyik csakhamar szintén bevonult katonai szolgálatra 1915-ben. A kórház elsősorban beteg és sebesült katonákat ápolt, csak egy-egy kórtermet tartva fenn a polgári férfi és női betegek számára. Rendkívül nehéz körülmények között végezte a munkát, mely lényegesen szaporodott. A kórház fejlődésével együtt a gyógyító és bajmegállapító tevékenység is fokozódott a városban. Imre József és Weisz Adolf kezdeményezésére Lukács György főispán indítványozta a városi törvényhatósági közgyűlésen egy „Szanatórium Egyesület" felállítását. A közgyűlés 677/901, sz. határozatával ezt teljesítette. Feladatául a tuberculosis elleni küzdelmet jelölték meg, amely egyrészt a betegek gyógyításában, másrészt a betegek felkutatásában és az egészségesek megvédésében, tehát praeventióban álljon. A Szanatórium Egyesület által megépítendő szanatórium mint „Népszanatórium" a szegénybetegek ingyenes gyógykezelését tűzte ki célul. Ezt oly módon óhajtotta megvalósítani, hogy jómódú emberek, vállalatok, bankok ágyalapítványt tegyenek, amelyeknek kamataiból a betegek ápolását, ellátását biztosítsák. Városunk tehetősebb polgárainak adományából a külterületen Kútvölgyön 10 holdnyi területen parkot létesítettek, és abban 10 beteg részére gyógyintézetet építettek. A Népszanatórium 1909-ben elkészült és 1910. január 1-én megnyílt. Már a következő évben 12 ággyal, majd 1913-ban államsegélyből történt építkezéssel további 12 ággyal bővült, úgyhogy ettől az időtől kezdve 24 ággyal működött. Az 1914-ben kitört háború megbénította a szanatórium munkáját, sőt csakhamar be is kellett csukni. A „Hódmezővásárhelyi Szanatórium Egyesület" eddig a gyógyintézetet az adományozott tőkék kamataiból tartotta fenn. A betegeket az ágyalapítványokból ápolta. Az ápolás és a kezelés teljesen ingyenes volt, s kizárólag szegény sorsúak vehették igénybe. Az intézetet dr. Weisz Adolf orvos áldozatkész munkája magas színvonalra emelte. Munkáját ő is teljesen díjtalanul végezte. Az Egyesület a szanatóriumi gyógyítás mellett beteggondozást is végzett. Erre a célra egy magánházban megfelelő helyiséget bérelt, és a hét bizonyos napjain a jelentkező betegeket megvizsgálta, kezelte, megfelelő tanácsokkal ellátta.