Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 57-59. (Budapest, 1971)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Joseph Schumacher: Die Anfänge abendländischer Medizin in der griechischen Antike (Vida Tivadar)

kódoknak az alapanyagokról vallott nézeteiben bekövetkezett változásokat; másrészt minden egyes gondolkodó alapvető szellemi álláspontját kutatja fel, tekintet nélkül annak eredetére. Az ókori görög orvosok tudatában metafizikai előfeltételei voltak a gyógyító szándéknak és a gyógyító képességnek. Közel-keleti eredetű pytaghoreus tanítás szerint az összhang minden orvosi tevékenység objektív alapja. A természetes erők összhangja az emberben eredményezi az egészség eszményi állapotát. Annak bármilyen megzavarása okozza a betegséget. Ennélfogva az orvosnak nemcsak arra kell törekednie, hogy a beteg testrészt elszigetelten nézze és gyógyítsa, hanem arra is, hogy a beteg egészségének harmóniáját helyreállítsa. Az i. e. VII. és VI. században ión természetbölcselők: Thaies, Anaximander és Anaximenes azt az" ősállagot kutatták, ami nélkül megmagyarázhatatlan az élet, azt az „egyet", amire a sokrétű jelenségvilág visszavezethető. Az első közülük ezt a vízben, a második az apeironnak nevezett mérhetetlen és meghatározhatatlan, de mozgásképes (talán éterszerű?) létezőben, a harmadik pedig a levegőben látta. A samosi származású Pythagoras és követői Aristoteles szerint azt vallották, hogy a világmindenség összhang és szám. Orvosilag ezt Diogenes Laertius így fogalmazta meg: „Az egészség a forma megmaradása és a betegség annak elpusztulása". A dél-itáliai Eleában, ebben az ión kolóniában a kolophoni Xenophanes az i. e. VIII. sz. második felében bölcseleti iskolát alapít. Tanítványa, Parmenides így fogalmazza meg alapelvüket: „Nincs valamivé válás és pusztulás, hanem örök, változhatatlan lét". A Sokrates előtti gondolkodók közül Heraklitos a tüzet tartja ősanyagnak, de hangsúlyozza az állandóan változó folyamatokon túl azok lényeges törvényszerűségét. Ennek értelmében a folytonos változás is célirányos. Az V. században élt Empedokles mind a dolgok, mind az élőlények természetét alkotó elemeik meghatározott arányában látja. A gyógyítással hozzá kell adni azt, aminek híjával van a beteg, vagy elvenni azt, ami túlteng. Kortársa, az athéni Anaxagoras igyekezett összeegyeztetni Heraklitos és az eleai iskola tanait. Alapelve : „Minden tartalmaz mindent". És a másik: „A dolgok jelensége a láthatatlan látványa". Leukippost és DemokritosX, a két thrákiai filozófust a történetírás általában úgy tartja számon, mint atomista materialistákat. Az egy századdal későbben élt Theophrastos műveiből tudjuk, hogy atomon valami sűrű teljességet értettek, a valamivé válót, ami az űrbe kerül, s ez utóbbit nevezték ők a nem levőnek. A létezők tehát atomok komplexumai. Leukippos művének egy ránk maradt töredékében ezt az érdekes megállapítást teszi: „Egyetlen dolog sem jön létre hiába, hanem minden megfontolásból és szükségszerűen." Demokritos etikai nézetei, amelyek atomtanának áttételei az emberi élet jelenségeire, kétségtelenül hatottak kora orvoslására, s égy Hippokratesve is, akik kortársa volt. A könyv III. fejezetében elérkezik az ún. Corpus Hippocraticum ismertetéséhez és értékeléséhez, amelyben bizonyosan vannak magának Hippokrátesnek is művei. Ez az orvosi írásgyűjtemény a kor tapasztalati orvosi tudását egyesíti a Sokrates előtti gondolkodók természetbölcseleti gondolatmeneteivel. Hires elvében, hogy a természet a betegségek legjobb orvosa (Peri Epidémion V,