Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Benedek István: Semmelweis betegsége és halála

Összefoglalva: a leletek egyértelműen mutatják, hogy Semmelweis idegrendszerében valamiféle krónikus ártalom zajlott le; a paralysis hypothesisét nem erősítik és nem cáfolják. De éppen mert nem cáfolják, az ismertetett tünetek és valószínűsítő körülmények alapján a hypothesist fenntartom. 3. SEPSIS Hogy Semmelweis vérmérgezésben halt meg, efelől senkinek sincs kétsége. Mégis, a sepsissel kapcsolatban igen sok a homályos mozzanat és nagyon eltérők a vélemények. Itt csak a leglényegesebb nézeteltérésre utalok. Nevezetesen: Haranghy László, Nyirő Gyula és Regöly-Mérei Gyula 1900-ban közzétett, majd 1905-ben megerősített véleménye szerint 1. Semmelweis egyáltalán semmiféle elmebajban nem szenvedett, 2. halála előtti zavartsága toxikus delirium volt, 3. amit ujj-sérüléses osteomyelitise okozott; 4. a sepsis gyógyulása esetén elmeállapota maradéktalanul rendeződött volna. Ezt az álláspontot magáévá tette Gortvay György és Zoltán Imre 1900-ban megjelenő Semmelweis-könyve is, amelyet az Akadémia adott ki, és röviden angol nyelven is publikált. Ezzel szemben én a következőket állítom: 1. Semmelweis már a sepsis előtt és a sepsistől függetlenül elmebajban szenvedett, 2. toxikus deliriuma az elmegyógyintézetbe szállítás előtt egyáltalán nem volt, 3. az ujj-sérülés és osteomyelitis — ha volt egyáltalán az elmegyógyintézet előtt — elmebajával csak másodlagos kapcsolatban állt, 4. a sepsis gyógyulása esetén teljes erősségében bontakozott volna ki a paralysis (vagy más organikus idegbaj). 5. Halálát az a sepsis okozta, amit az elmegyógyintézeti brutális bánásmód kapcsán szerzett fertőzés idézett elő. Az 1. és 4. pont nem igényel újabb indokolást, a korábban elmondottakból önként következik. Ehhez csak annyit: egyszerűen nem értem, mi vezethet egy elmeorvost, kiváló és mindnyájunk által tisztelt szakembert, közismerten j ó embert, mi vezethet arra, hogy szemet hunyjon az elmebaj nyilvánvaló tünetei fölött? Miféle „nemzeti ügy" késztethet bárkit arra, hogy elvitassa egy magyar tudós jogát az elmebajhoz, mikor a magyar közélet legnagyobbjai, kitűnő politikusok, írók, költők, festők és tudósok köztudottan elmebetegek voltak, és senkinek sem jut eszébe Bolyai, Széchenyi, Munkácsy, Ady vagy József Attila elmezavara miatt szégyenkezni — hogy csak a legismertebbeket említsem. Semmelweisszel kapcsolatban egészen más okból sok restelkednivalója van a magyarságnak is, a nemzetközi tudós-fórumoknak is, de az elmebajért csak szánalmat érdemel. Hogy pesti tartózkodása idején Semmelweisnek nem volt „toxikus deliriuma", az a megismert tünetekből világosan következik. Ezek a tünetek nem jellemzők a deliriumra. Ha mégis föltesszük, hogy ez egy különleges delirium voit, a szokásostól eltérő tünetekkel, akkor teljesen érthetetlenné válik mindaz, ami 7 Orvostörténeti Közlemények 55—56.