Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

ADATTÁR - Semmelweis Ignác Fülöp: A növények életéről (Pelle Pál—Háznagy András)

bizonyos határozott rend szerint a pollent a bibére szórják. A pollen szemecskéi nemsokára kis gödröcskét formálnak, ezt a termőkön elhelyezkedő szivacskák mohón felszívják — miként a föld nedveit a gyökér spongiolai (50) — majd a bibeszál edényszövetén keresztül a magkezdeménybe kerülve és a petesejttel egyesülve megtermékenyítik azt. Egyesek szerint a pollennek a bibe papilláival történt érintkezése után galvánáram keletkezik, amely a spirális edényeken mint vezetőkön át a magkezdeménybe jut. Mások szerint ezekre sincs szükség, hanem már elegendő a pollent hozó szél is, melyről úgy vélik, hogy a bibe elnyeli, mint a levelek a széndioxidot. Ilymódon a gynirumot tartalmazó levegő hatására oly módon következik be a megtermékenyítés a magkezdeményekben, mint ezt a békáknál, szalamandráknál és halaknál ismerjük. A megtermékenyítési folyamatot külső körülmények is segítik, amelyek általában a vegetációt előmozdítják. Különösen a mérsékelt fokú meleg és nedvesség, hasonlóképpen a szabad levegőmozgás kedveznek a virágpor működésének. Amit itt a kétivarúakról említettem, az az egyivarúakra is érvényes, melynek bibéi vagy a környezetükben levő hermafroditáktól, vagy a szelek útján kapnak pollent. A megtermékenyítéshez szükséges időtartam különböző: a Cactus grandiflorus körülbelül egy óra alatt, a Convolvulaceae egy nap alatt a Nyctagineae (Nyctaginaceae) és Silènes (Silenoideae alcsalád maj egy éjjel végzik el ezt a tevékenységet, míg a Juglansnál, Betulanál és Fagusnál több hétig is eltart, amennyire ez a bibe és a bibeszál elhervadásából megítélhető. A megtermékenyítés után, amelynek tartama alatt a hímek nyilvánvalóan élénk nekifeszülése látható, azok bágyadtságát figyelhetjük meg. A nemző szervek elhalnak, a virágok friss színe eltűnik, a corollák összeráncosodnak és fonnyadnak, a porzók elsorvadnak, a bibeszál elhal, míg végül is haláltól érintve lehullanak a növényről. Ámde ugyanilyen arányban megnövekedik a magházban a vitalitás, ahol a periférikus részekről összpontosuló nedvek dudort hoznak létre. A magkezdeményeket a magházban kiválasztódó szénhidrátdús nedvek táplálják, minden részük növekszik, fejlődik, magokká változik, és az egész magház gyümölccsé fejlődik. A még nyers gyümölcsöt életerős bőrtakaró (kutikula) védi, amely a megfigyelések szerint levelek módján lélegzik. Érettséghez közeledve állandóan oxigént fogyaszt, és széndioxidot lehel ki. Hatására az oxidatív termékekből a nyers gyümölcsökben fanyar vagy keserű íz keletkezik, később cukor és savak jönnek létre. Említésre méltó, hogy mihelyet az oxygén a gyümölcs parenchimájában túlsúlyba jut, a szén és a hidrogén annak perifériájában halmozódik fel, amit a periszpermiumok (51) keserű és viaszos íze igazol. Az érés ideje változó a gyümölcsöknél is. Egyébként a tapasztalat tanúsága szerint két évnél hosszabb idő egyik gyümölcs számára sem szükséges a teljes éréshez. Az érlelődő gyümölcsnek takaróra van szüksége, hogy azt védelmezze, ennek megfelelően az anyanövény is gondoskodik róla, és azt vagy alakító szervvel ajándékozza meg, vagy számára a virág különböző részeiből vagy levelekből különféle burkokat formál, amint azt a tokok, hüvelyek esetében nyilvánvalóan láthatjuk. Mindezek a periszpermiumhoz (41) tartoznak. Ezek bármelyikében epidermiszt vagy epikarpiumot és belső kutikulát, kamrácskákat különböztetünk meg, amelyek takaró jelleggel a magokat tartalmazzák. Utóbbiak hártya-,