Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)
ADATTÁR - Semmelweis Ignác Fülöp: A növények életéről (Pelle Pál—Háznagy András)
lett állapotában magtakarója van. Takaróját kettős hártya alkotja, melyekből a külsőt chorionnak (11), vagy testanak (12), a belsőt endopleuranak (13), vagy nuclearicumnak (14) nevezzük. A külső maghéj sohasem hiányzik, sejtek alkotják, melyekhez közvetlenül spirális edények (vasa spiralia) is csatlakoznak, és nincsenek pórusai. A belső hártya gyakran hiányzik, egyébként tisztán alapszövetből (testus cellulosus) áll. A mag számára mindkettő hasznosnak bizonyul azzal, hogy azt betakarják, a belső részeket összetartják és erősítik. A magállományt embrió és endoszpermium tölti be. Az embrió az új növény kezdetleges állapotát jelenti, tehát a magnak nagy mértékben lényegi része, amely alapszövetből áll, és első szaporodásával a spirális edényeket gyarapítja, sziklevélre és blasteniára (15) különül. A blastemának két részecskéje van, ezeket rügyecskének és gyököcskének mondjuk. Mindkettő indifferensen csatlakozik egy éltető csomócskához, amely edények közvetítésével a sziklevelekkel szerves kapcsolatban áll. A csírázó blastema táplálékának előkészítésére kiszemelt sziklevél vagy egy, vagy több részből áll, így a botanikusoknak alkalmat ad a növények egy- és kétsziküekre való elkülönítésére. Az endoszpermium a mag járulékos része, vagy nagyobb, vagy kisebb részben van jelen, sőt teljesen hiányozhat. Az előző esetekben fordítottan arányos az embrió nagyságával, amint ez a Cucurbitaceae és Cruciatae (Crudiferae) esetében legnagyobbra kifejlődve erősen kifejezésre jut. A Gramineae, Scitamineae, Umbellatae (Umbelliferae) Liliaceae esetében kimagaslóan túlsúlyban van. Az endoszpermium sejtjei keményítőt, nyákot, továbbá olajat bőségesen tartalmazva, úgy tűnik, az embrió táplálékául szolgálnak. A csírázás folyamata Hogy a mag növénnyé fejlődhessék, először neki magának kell kedvező életlehetőségekkel bírnia —- a sérült magvak sohasem csíráznak a tapasztalat bizonysága szerint —, majd a serkentő tényezők hatására (fény, levegő, villamosság, nedvesség) meg kell nyílnia. Ez az életképesség meddig van meg a magokban ? Különböző ideig. Vannak, amelyek e képességüket az érési folyamat befejeztével elveszítik, míg másokban évek hosszú során át megmarad. Az előbbit az Umbellatae (Umbelliferae),Saxifragae (Saxifragaceae),Genetianeae (Gentianaceae) esetében tapasztaljuk — az utóbbit a keményítőt tartalmazó magvaknál —, melyek szemtermése századok múltán is kicsírázik a közhit szerint. Maga a csírázási folyamat a következő módon megy végbe : az embrió a mag köldökén keresztül vizet vesz fel, amely annak takaróját megpuhítja, az endoszpermiumban jelenlévő anyagokat feloldja, és elszállíthatóvá teszi. A szén és a vízben elnyelt levegő nitrogénje a mag belsejébe jut, annak oxigénjét pedig részben a szén a keményítővel elszállítja olymódon, hogy azzal szénsav formájában elszáll, míg az oxigén másik része az endoszpermium visszamaradt részével egyesül, és azt cukros anyaggá (16) változtatja. Ezenkívül ez a gáz a többi serkentő potentiával (17) dinamikus módon hat, a mag életerejét ösztönzi, az említett folyamatokat támogatva és serkentve. Ugyanazon módon tehát, amellyel a szikleveleket víz járja át, és a fejlődési törekvés az embrióban életre kel, megduzzadnak a
