Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Lehoczky-Semmelweis Kálmánné: Emlékek és mozaikok a Semmelweis-családról

Lehoczky-Semmelweis Kálmánné : Emlékek, 217 és férje halála után is egészen haláláig itt maradt az özvegy három gyermekével. Walthier Gyula abbaziai villájában (Villa Stanzi) töltötte Semmelweisné családjával a húsvéti ünnepeket. Főként Gyula nagybátyja törődött vele nagyon, ahogy anyósom elbeszélte. Pl. amikor anyósomat későbbi férje, a nála több mint húsz évvel idősebb Lehoczky Kálmán megkérte, és ő ebbe beleegyezett, Gyula nagybátyja úgy fel volt ezen háborodva, hogy azt sürgönyözte távollevő feleségének: „Ritzi megbolondult. Ticit Lehoczkyhoz adja." Hozzá is adta, és a házasság a nagy korkülönbség ellenére, igen jó volt. Nemcsak leányai, még unokái, köztük férjem is, mindig elragadtatással szólt róla. Semmelweisné nagyon mulatságos, szellemes, társaságban igen közkedvelt volt. Leginkább németül beszélt, férjét is úgy hívta: „Du Semmelweis". Férjem családi hagyatékában volt Gustav Freytag (1816—1895) német író „Soll ünd Haben" (Leipzig, 1855) c. műve, melynek első kötetében Kemény Zsigmond aláírása szerepel. (A mű egyébként „Kalmár és báró" címen jelent meg magyarul Pesten 1856-ban.) Családi emlékezések — anyósom és férjem elbeszélése alapján — a műről a következőket tudom. Semmelweis Ignácné Weidenhof er Máriának nagy hódolója volt báró Kemény Zsigmond. Semmelweisné azonban nem szeretett magyarul beszélni, még kevésbé olvasni. Ezért Kemény báró, akinek műveit magyarul nem olvasta, Freytag könyvével ajándékozta meg. (Ha nem volt egyéb célzás is az ajándékban?) A mű német kiadásának I—II. kötetét, Kemény Zsigmond aláírásával átengedtem a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak. Sok bohémság, sőt egy kis könnyelműség is jellemezte. De kiterjedt baráti köre és rokonsága ezt nem vette rossznéven, és ennek ellenére szerették. Pl. tudták róla, hogy az ajándékokat, amiket kapott, szerette kicserélni. Váci utcai házukban volt az akkor híres Marton-cég díszműáru boltja. Ott már előre megmondták az ajándékozóknak ezt, annyira köztudomású volt róla. Erősen szivarozott, sőt bizonyos fokig morfinista is volt. Férje halála után altatót szedett, és így szokott rá a morfiumra. Sajnos mindig talált orvost, aki ellátta vele. Leányai elbeszélése szerint egy szomorú dolog is terhelte őt. Béla fia öngyilkos lett, és ennek részben állítólag ő volt az oka, mert szemére hányta léha, költekező életmódját. Biztosan nem tette volna, ha sejti, hogy úgy szívére veszi dorgálását. Semmelweis Béla