Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Fekete Sándor: Semmelweis felfedezésének története: a tan kialakulása

összeillesztésében nyilvánul meg az, hanem az addig különböző természetűnek vélt adatok összetartozásának hirtelen észrevevésében" Majd: „Minél teremtőbb valamely megismerés, annál kevésbé tudatos az, annál inkább része van abban az öntudatlan lelki erőnek. Tudományos és művészi alkotás közeli rokonságban vannak a lelki életben:

1 (8). Megegyezünk Podachhal abban, hogy a „Kolletschka-eset" nem kezdete, hanem a befejező láncszeme volt a Semmelweis-féle felfedezésnek. Nem vonjuk azonban kétségbe a Semmelweis által megadott leírást, még ha az 11 esztendővel később került is közlésre. A FERTŐZÉS FORRÁSA ÉS A MOSAKODÁSI RENDSZABÁLYOK A fertőzés forrása gyanánt Semmelweis bécsi előadásának jegyzőkönyvében „die Resorption eines faulanden thierisch organischen Körper

11 szerepel. A magyar előadásban ( 1858) Semmelweis „rothadt szerves anyagról

11 beszél. Az Aetiologiában német szövegében „zersetzte organische Stoffe" szavakkal írja le a fertőző anyagot. Ez a kifejezést Győry Tibor „bomlott állati szerves anyag

1

''-nak fordította. Győrynek ez a kifejezése helyesebb, mint a „rothadó anyag", s teljesen megfelel az Aetiologiában alkalmazott kifejezésnek. 1847 őszén a rákos beteggel való foglalkozás módot adott a fertőző forrás kibővítésére és megállapította Semmelweis, hogy az élőben is keletkezhetik „bomlott szerves anyag". Akkor még csak az osztályba való belépés előtt használták a chloros mosakodást. „A velős rák evjét nem roncsolta szét a szappanos víz, a vizsgálatok révén az evet átvittük a többi vajúdóra, s ily képen a gyermekágyi láz megsokszorozódott". (9). A fertőzés forrásának kiterjesztése a mosások megszigorításával járt. További kiterjesztést nyert a fertőző forrás megismerése 1847 november hónapjában, amikor a bal térdízület evesedő szujában szenvedő egyént vettek fel. „A szuvas térdízület exhalatioi azonban oly erősek voltak, hogy a gyermekágyas szoba levegője melyben a nő a gyermekágyat feküdte, rendkívüli mértékben telítve volt velők s ezáltal gyermekágyas társainál oly mértékben idézte elő a gyermekágyi lázat, hogy csaknem valamennyi ebben a szobában fekvő gyermekágyas meghalt ... A szülőszoba eves anyagokkal telített atmospherikus levegője behatolt a szülés után tátongó nemi részeken át a méhüregbe, ebben az eves anyagok felszívódtak s gyermekágyi lázat okoztak... Ez után már az ilyen egyének elkülönítése által elejét tudtuk venni a hasonló szerencsétlenségeknek" (10). A vizsgáló ujj mellett tehát a levegő útján való fertőzés lehetőségét is felismerte Semmelweis. Újabb megismerésről az 1856/57. és 1857/58. évi jelentések során írt Semmelweis* 1856/7 iskolai évben 514 szülő nő közül 16 halt meg gyermekágyi lázban. A következő évben 457 szülés után 18 halt meg gyermekágyi lázban. Erről így ír: „1856j7iki év november havában a szülészeti kóroda oly okokból, melyeket tartózkodás nélkül közzé tenni nem lehet, annyira szennyes fehérneművel látattatott el, hogy valóban a gyermekágyi láznak szükségképpen kellett uralkodnia, de azon