Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Dörnyei Sándor—Dörnyeiné Dapsy Henriette: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede - III. A semmelweisi tanok hazai elismerésének útja

Ez a recenzió tehát büszkén számol be Semmelweis igazságának terjedéséről. Ugyanabban az évben azonban még két szülészeti könyv (Eduard Martin : „Lehrbuch der Geburtshilfe für Hebammen" és Joulin : „ Traité complet d'accouchements") ismertetése jelent meg az Orvosi Hetilapban, ezek azonban nem térnek ki a gyermekágyi láz kérdésére. A ,,—y—" jelű recenzens Martin könyvéről írva a bábatankönyvek általános feladatai közt említi, hogy „ha a praeventív gyógymód, a hygienicus szabályok, az ész- és természetszerű kezelés valahol jó haszonnal vannak, akkor az kétségkívül a terhesek, gyermekágyasok és újszülöttek ápolásánál a legnagyobb mértékben történik" (8) Ez a mondat legfeljebb távoli utalás lehet Semmelweis tanaira. A „1." jelű recenzens Joulin könyvét dicséri, de a gyermekágyi lázról vallott nézetét nem ismerteti (9). 1868-ban ismét az ,, —a —" jelű ismertető mutatja be Scanzoni, Semmelweis egyik legnagyobb ellenfele szülészeti tankönyvét (10). Kiemeli Scanzoni nagy népszerűségét és tudományos tekintélyét, egy szóval sem említi azonban a gyermekágyi láz kérdésében Semmelweisszel szemben elfoglalt álláspontját. 1809-ben a „zl—s" jelű tárcaíró „Az európai közegészségügyi állapot 1809 első negyedében" címmel közöl összefoglalást, s mondanivalóját a gyermekágyi lázzal kezdi. Elmondja, hogy az előző év végétől január közepéig különböző országokban lépett fel a gyermekágyi láz járványosán. A legnagyobb halálozás Berlin és Párizs kórházaiban volt, de Londonban is sok volt az áldozat. A járvány okát egyrészt az enyhe időjárásban keresi, mert január közepén a hideg beköszöntével a járvány lényegesen csökkent. Másik okul a sokágyas kórházi termeket hozza fel, Londonban ugyanis a szülő nők kis szobákban ritkán elhelyezett ágyakban feküdtek (11). A cikkíró Semmelweis felfedezéséről, a megelőzési lehetőségekről semmit sem mond, mintha nem is tudna róla. Az Orvosi Hetilapban a Semmelweis halálát követő első években megjelent fenti megnyilatkozások Benedek István fentebb idézett gyanúját erősítik: Markusovszky abbahagyta a harcot Semmelweis tanainak támadói és elferdítői ellen, legfeljebb regisztrálja a tanok terjedését, de a vitákat passzívan szemléli. Markusovszky 1805 végével megszünteti az Orvosi Hetilap „Nő- és Gyermekgyógyászat" című melléklapját „egyrészt azért, mivel a közegészségtan és törvényszéki orvostan külön tárgyalása által lapunk mellékletei szaporodtak, másrészt és főleg azért, mivel Semmelweis tnr, kinek kedvéért a mellékletet kiállítottuk, miszerint ritka alapos szaktudományát értékesítsük s munkásságát irodalmunk számára buzdítsuk és biztosítsuk, mély fájdalmunkra kora halála által körünkből kiragadtatott."(12). Ez a melléklap pedig megfelelő fórum lehetett volna arra, hogy a gyermekágyi láz kérdését és Semmelweis emlékét a felszínen tartsa. Markusovszky figyelme azonban egyre inkább a közegészségügy felé terelődött, hiszen az elnyomatás szorítása enyhült, s egyre inkább napirendre került az ország egészségügyi helyzetének korszerű átszervezése. Még kevesebbet tett Semmelweis érdekében másik legbensőbb barátja, Balassa János. Alig két héttel Semmelweis halála után tartották Pozsonyban a magyar orvosok és természetvizsgálók 11. nagygyűlését, amelynek alelnöke Balassa volt. Balassa mind a megnyitó, mind a záró közgyűlésen felszólalt, de nem élt