Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 55-56. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Dörnyei Sándor—Dörnyeiné Dapsy Henriette: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede - III. A semmelweisi tanok hazai elismerésének útja

meghalt és az melyben a gyermekágyasok rakásra halnak, egy és ugyanaz, ti. hullaméreg vagy más rothadó állati anyag felszívódása folytán támadt ev-vér., ."(4). Ez az akadémiai székfoglaló arra mutat, hogy Markusovszky megragadta a lehetőséget, hogy Semmelweis tanításának jelentőségét a tudományos közvélemény előtt kiemelje. Ugyanezt a törekvést mutatja az is, hogy a Markusovszky által szerkesztett Orvosi Hetilap több külföldi folyóiratközlemény és szakkönyv ismertetésében kitér a Semmelweisszel összefüggő kérdésekre, s így az olvasók figyelmét ismételten a gyermekágyi láz kérdésére irányítja. Sajnos, a referátumok névtelenül vagy nem azonosítható betűjelekkel jelentek meg, azt tehát nem tudjuk megállapítani, hogy azokat maga Markusovszky írta-e, de kezdeményező szerepét feltételezhetjük. Még 1805 végén a „Nő- és Gyermekgyógyászat" című melléklapban egy névtelen referens a „Medizinische Jahrbücher" alapján ismertetett egy közleményt a gyermekágyi láz kezeléséről (5). A cikk kizárólag az addig kipróbált különféle gyógyszerekkel elért eredményekkel foglalkozik, de „a gyermekágyi láz, valamint más pyaemicus és septicaemicus bántalmak" kitétel bizonyítja, hogy a referátum az aetiologia kérdésében teljesen Semmelweis álláspontját vallja. 1800-ban jelent meg Párizsban Le Fort „Des Maternités" című könyve, s az Orvosi Hetilap igen gyorsan, már márciusban be is mutatta (0). Az „—<* — " jelű recenzens a könyv alapján örömmel állapítja meg, hogy Semmelweis „elmélete mindinkább tért nyer", s éppen Le Fort könyve alapján remélni lehet, hogy elterjedése gyorsabb ütemű lesz, hiszen az egyik legtekintélyesebb francia orvosi testület tette magáévá a tant. Az ismertető azonban nem tartja szerencsésnek Semmelweis „támadó és kíméletlenül sértő modorát", s lehetségesnek mondja, hogy ezzel többet ártott, mint használt tanítása elfogadásának. A recenzió stílusa emlékeztet Markusovszkyéiz, és a Semmelweis kíméletlen modora felett mondott bírálat is inkább illik egy barát szájába, mint esetleg egy tanítványéba. (Markusovszky nekrológjában is találunk utalást ellenfeleivel szemben megnyilnuló „kíméletlen kritikájáról" !) A recenzens azonban mindenképpen Semmelweis tanainak híve volt, s jói kihasználta a könyv adta lehetőséget, hogy Semmelweist méltassa. Az Orvosi Hetilap 1867 végén ismertette Virchow „Handbuch der speciellen Pathologie und Therapie"-jének „Krankheiten der weiblichen Geschlechtsorganen. Puerperal-Krankheiten" című füzetét, melyet Veit bonni professzor, Semmelweis tanainak egyik első német elismerője írt (7). A recenzens „—y— " betűvel jelzi magát, így lehet Markusovszky is, de Báthory István, Semmelweis utolsó tanársegéde is. Az ismertető befejezésül ezt írja: „Azok sorában, kik ösmereteiket női kóroknál újabb időben hasznos módon szaporították, körünkből korán kiragadott egyik pesti ügytársunk nevét is találjuk elösmerőleg fölemlítve. A gyermekágyi lázról szóló fejezetben Veit teljes igazságot szolgáltat Semmelweis tanárnak." Idézi Veitnek. Semmelweist méltató szavait, majd hozzáteszi: „így végre utat tört magának az igazság, melyet boldogult ügyfelünk józan, el nem fogúit für készetének 20 évvel ezelőtt fölfedeznie sikerült, s mely mellett, midőn azt az emberiség kárára elhanyagolva látta, felindult kebellel s lelke egész meggyőződésével síkra szállt."