Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Az egészségügyi foglalkozásúak társadalmi és gazdasági helyzete Budán a XV-XVI. század fordulóján

s nem lehet véletlen, hogy publikációiban ebben az időben budai származású orvoshallgatóra nem találunk adatot [17], A Veress-féle negatív képet teljesen alátámasztja a bécsi egyetem példája. Itt, ahol a budai polgárfiak a legnagyobb számban, és legszívesebben tanultak, korszakunkban mindössze egy budai születésű orvoshallgatót ismerünk: 1521-ben Ottman Jánost [18], A testvérvárosból, Pestről szintén csak egy hallgató iratkozott be a bécsi orvoskarra: 1504-ben Sartoris (azaz szabó fia) János mester [19], Minden jel arra mutat tehát, hogy a budai és pesti polgárfiak nem törekedtek az orvosdoktori diploma megszerzésére. Csak az lehetett ennek az oka, hogy kevés orvosra volt szükség a fővárosban, (A király és nagyurak, mint láttuk, elsősorban híres külföldi doktorokhoz fordultak, azokban jobban bíztak.) Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy az a néhány orvos is, aki a budai polgárság között kimutatható, mind idegen. Ezeknek a „polgári" orvosoknak társadalmi és gazdasági helyzetét szeretnénk megvilágítani, és erre életpályájuknak vázolása látszik a legalkalmasabbnak. Az első jelentősebb orvosi személyiség budai gyógyító tevékenységére ugyan nem maradt adatunk, de ezt — múltját ismerve — feltétlenül igazoltnak kell vennünk. A Kirchhaimer néven is emlegetett Dr, Johannes Kellner 1449-ben nyerte el Bécsben az orvostudományi doktorátust, és ott maradt tanárnak. Négy ízben töltötte be az orvostudományi kar dékáni tisztét. A gyógyító és oktató tevékenység azonban nem elégítette ki a már hallgató korában is tanáraival szembeforduló, ambiciózus doktort, ezért a politikába vetette magát. Az 1462/63-as bécsi polgárháború idején VI. Albrecht főherceg pártjának egyik vezetőjeként ő tartóztatta le a császárpárti városi tanácsot; maga is tanácstag lett. Albrecht azonban 1403 végén meghalt, és így elűzött bátyja, III. Frigyes császár visszaszerezte Bécset. Kirchhaimer dr.-nak menekülnie kellett. Katedráját, bécsi vagyonát elhagyva Budára költözött. Itt is halt meg 1408ban [20]. A magyar fővárosban is rövidesen nagy tekintélyre tehetett szert, mert három leánya előkelő, tekintélyes budai polgár házastársa lett. A három Kirchhaimer-vő közül az egyik a Kronacher patrícius családhoz tartozott, a másik, Mayr György tekintélyes ötvös, akinek leányát az ismert budai könyvkiadó, Pap János vette el, míg a harmadik Wild Engelhart gyógyszerész volt [21], Wild személye vezet át bennünket egy másik, ugyancsak idegen eredetű budai orvoshoz. (Megjegyezzük, hogy Wild életrajzírója, Ernyey József, keresztnevét vezetéknévnek fogta fel, és így a rá vonatkozó adatokat összekeverte egy Bálint keresztnevű másik apothecariuséval [22].) Ernyey vetette fel azonban azt a valószínű feltevést, amelyet ugyan forrásokkal nem támasztott alá, hogy Engelhart Heydentrich (másként Ehrenreich) János erfurti eredetű budai orvos rokona lett volna, és azzal együtt jött a magyar fővárosba [23], Az Ernyeynél idézett adatokból, de főleg Ernuszt János szlavón bán és királyi kincstartó 1470. március 2- és 3-án kelt végrendeleteiből azonban nyilvánvaló, hogy mindketten a budai kereskedőből nagyúrrá lett Ernuszt üzleti megbízottai voltak [24]. Ezek az adatok azt igazolnák, hogy Heydentrich dr. orvosi praxisából megélni nem tudván, üzleti tevékenységre adta magát [25]. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az akkori orvosok, főleg, ha városi polgárok voltak, nem vetették meg a kereskedelmet [26], Inkább azt hisszük ezért, hogy Ernuszt polgári származású és üzleti 5 Orvostörténeti Közi.