Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)
TANULMÁNYOK - Zsebők Zoltán: Visszaemlékezés a magyar egészségügy megszervezésére, 1945-1948
VISSZAEMLÉKEZÉS A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY MEGSZERVEZÉSÉRE 1945—1948* ZSEBŐK ZOLTÁN S zívesen vállaltam, hogy szubjektív beszámolót írjak a magyar egészségügyi politika kezdetéről, a felszabadulás után. Egyre kevesebben leszünk ugyanis, akiknek megadatott, hogy részt vegyünk abban a munkában, amely a II. világháború befejezését követően várt azokra, akik úgy érezték, ezt a feladatot vállalniok kell. 1945 tavaszán, a debreceni kormánynak már volt Népjóléti Minisztériuma, s akkor a Minisztérium tisztviselői jórészt a Debrecenben élő kollégákból kerültek ki. Munkám 1945. november 17-ével kezdődött. Ekkor alakult meg ugyanis az „Ideiglenes Kormány" nyomdokaiba lépő Tildy-kormány, amelyben a Nemzeti Parasztpártnak jutott többek között a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkári állása, amelyet velem kívántak betöltetni. Felvetődik a kérdés, hogyan lesz valaki politikai államtitkár? Azt hiszem, nincs olyan orvos, aki a pályaválasztáskor vagy éppen doktorrá avatásakor egy percig is arra gondolna, hogy ő valaha is az egészségüggyel foglalkozó minisztérium egyik vezető tisztviselője lesz. Valahogy a hivatali íróasztal távolesik terveinktől. Én se gondoltam soha, hogy ebben a munkakörben kell majd dolgoznom. Az előzményeket röviden érintve el kell mondanom, hogy 1945. március 27-én, mint a 24. gyaloghadosztály tábori kórházának hadnagyorvosa, Szentgotthárdra érkezve alakulatommal, az ott tevékenykedő, az elirányítást végző német vezérkari őrnagynak kijelentettem, hogy semmi körülmények között sem lépem át a magyar határt. Nem teljesítem a németek parancsát, nem települök át alakulatommal Németországba. Nyilatkozatom után 2 perccel az odahívott tábori csendőr főhadnagy letartóztatott, fegyveremet elvették. Két csendőr, feltűzött szurony* Zsebők Zoltán professzor visszaemlékezése — amelynek megírására a szerkesztőség kérte fel őt — nem tűzte ki célul a teljességre törekvő feldolgozást, s éppúgy nem a személytelen ovjektivitást. A szerző csak arról írt, amiben önmagának is szerepe volt. így sokszor lényeges szervezetek működéséről nem vagy alig szól — pl. az Országos Közegészségügyi Tanácsról vagy a Szakszervezetről —, máskor pedig saját munkájának szemszögéből mutat be egy-egy eseményt. A magyar egészségügyi politika megszervezésének egész történetét megírni továbbra is monográfus feladata marad, s ehhez — megítélésünk szerint — nélkülözhetetlen adalékot jelent Zsebők professzor írása. — Szerk.
