Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)

TANULMÁNYOK - Zsebők Zoltán: Visszaemlékezés a magyar egészségügy megszervezésére, 1945-1948

nyal elkísért a börtönbe. Alakulatom nagyobbrészt kárpátaljai fiúkból állott, akikkel már hosszú időt töltöttem jóban-rosszban a fronton; ezek tüstént odanyilatkoztak, hogy egy lépést se tesznek, amíg szabadlábra nem kerülök. Az alakulat tehát nem lépte át a határt, megtagadta az engedelmességet, és a szentgotthárdi tüdőszanatórium épületében húzódott meg. A rákövetkező nap délután a szovjet csapatok már Szentgotthárd szélén jártak, amikor is szabadlábra kerültem. így virradt ránk április l-e, húsvét vasárnapja, amikor is az első szovjet csapatok beérkezvén, azt kértem a velünk kapcsolatba került szovjet főhadnagytól, adjon igazolást arról, hogy mi a szovjet csapatokat Szentgotthárdon bevártuk. Ezt az írást meg is kaptuk, s katonáim unszolására, jobb meggyőződésem ellenére, elindultunk Szentgotthárdról otthonunk, Ungvár, Munkács, Beregszász felé. Mintegy 30 km-nyi út megtétele után azonban egy hadifogoly táborba kerültünk. Innen azután rövid úton búcsút vettem. Nem éreztem ugyanis erkölcsi alapját annak, hogy hadifogoly legyek, hiszen világéletemben antifasiszta voltam, és csak orvosi feladatomat teljesítettem, amikor a háborúban a magyar és a szovjet sebesültek gondozását végeztem. Rövid kalandozás után végül 1945. május hó elején, Budapestre érkeztem. Velem jött a hadifogságból dr. Lazarus Jenő, aki ma a Károlyi Kórház igazgató sebésztanára, továbbá néhány katonám is. Mindjárt az első napok után körülnéztem, hogy hol és miképpen tudnék leghamarabb bekapcsolódni az újjáépítés munkájába. Ifjúságom éveit Pestszentlőrincen töltöttem, s így az ottani viszonyokkal voltam leginkább ismerős. Ott laktak szüleim, testvérem, aki ez időben a pestszentlőrinci Nemzeti Bizottság tagja volt. Első gondolatom az volt, hogy legcélszerűbb az lesz, ha mint a beregszászi állami kórház volt főorvosa, a pestszentlőrinci orvoshiány csökkentésére elvállalom a városi orvosi tisztséget. Ajánlatomat örömmel fogadták. Hamarosan nekifogtam, hogy a valaha mintaszerűen szép, de részben szétrombolt egészségházat mihamarabb újjászervezzem. Segítőkben nem volt hiány. Nem tudnám elsorolni mindazoknak a nevét, akik segítségemre voltak abban, hogy a felszabadulás után Pestszentlőrincen nyílott meg 1945 őszén az első tüdőgondozó intézet. Mégis említenem kell dr. Kovács Zoltán és Darabos Iván nevét, akiktől a legtöbb segítséget kaptam. A Nemzeti Parasztpárt tagjaként részt vettem azokban a munkákban, amelyeket a párt az egészségügy terén programként maga elé tűzött. Ilyen volt a mezőgazdasági biztosítás kérdése, a parasztság betegellátásának, szervezett orvosi gondozásának az ügye. A Nemzeti Parasztpárt vezetői, akiket már korábban a haladó mozgalmakból ismertem, arra buzdítottak, foglalkozzam ezzel a kérdéssel. Tervezetet dolgoztam ki, mely sikert aratott úgy annyira, hogy 1945. augusztus hónapban a Parasztpárt javaslatára az OTI önkormányzata megválasztott orvosaligazgatónak. Feladatom volt, hogy folytassam a mezőgazdasági munkásság betegellátásának tervezését. Novemberig az OTI orvos-aligazgatójaként tevékenykedtem. Mondanom sem kell, hogy nemcsak a mezőgazdasági biztosítás kérdésével kellett foglalkoznom, hiszen az OTI hálózata is teljesen szétzilált volt. így jutottunk el novemberig, amikor a népjóléti tárcánál politikai államtitkár lettem.