Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)
TANULMÁNYOK - Simonovits István: A magyar egészségpolitika 25 éve
Az egészségügyi ellátás díjtalan, ez a díjtalanság azonban a valóságban nem teljes. Erre utal többek között, hogy sok beteg megy magánorvoshoz. Az egészségügy egységes. De ez az egység csak a fő keretekre vonatkozik: a kórházon kívüli egészségügyi ellátás egységének sok láncszeme szakadozott. Nem tudtuk megvalósítani a kórházi és kórházon kívüli ellátás egységét. A szocialista egészségügy egyik legfontosabb alapelve az egészségügy preventív jellege. Egészségügyünk szervezeti felépítése, egész társadalmi rendszerünk megadná a lehetőségét annak, hogy egészségügyünkben a megelőzés elve maradéktalanul érvényesüljön. Ez az elv napjainkban mégsem hatja át egészségügyi hálózatunk egészét. Megmutatkozik ez egészségügyünk széles területén. Talán legjelentősebb ebből a szempontból elmaradásunk az orvosképzés területén. Orvosképzésünk igen színvonalas. Mégis egyetemi klinikáink között nem kevés azok száma, amelyeket a ,,zártság"jellemez. Az egyetem és terület kapcsolatainak lehetősége elvileg megadja a feltételét annak, hogy a klinikai betegeket a kórtermen kívül — munka- és életkörülményei között — is követni lehessen. Mégis a területi kapcsolatok előnye, a betegség korai felismerésének lehetősége csak igen lassan tudatosodik az egyetemeken. Viszonylag sok az olyan intézetünk, amely nem vállalja azt, hogy egy-egy területegység vezető intézménye legyen. S ez a szemlélet kihat sok kórházunkra, egészségügyi intézményünkre. Úgy látszik hosszú időre van szükség ahhoz, hogy ez a szemlélet meggyökeresedjék, s ezzel együtt a preventív szemlélet elfoglalhassa méltó helyét. Ellentmondásos fejlődésünk más szempontjából is: egészségügyünk helyzete szükségszerűvé tette, hogy célkitűzéseink elejére a tuberculosis, a szapora csecsemőhalálozás elleni küzdelmet tegyük. Ez a helyzet magával kellett, hogy hozza a tbc-s, anyacsecsemővédelmi ágyak aránytalanul gyorsabb fejlesztését, ami ugyanakkor azt is kellett hogy jelentse, hogy más területen a fejlődés lassúbb maradt. így történt pl., hogy az elmebetegek ellátásában elmaradtunk. Ezt legjobban mutatja talán az, hogy az elmebetegek elhelyezésére szolgáló ágyak száma 1945-höz képest 0209-ről 7393-ra emelkedett. Az emelkedés csak 19.1 %-os. Elmaradásunk pótlását a IV. ötéves tervidőszakra kellett halasztani. Ellentmondásos a fejlődés az orvostudományok területén is. Az utóbbi években szükségszerűvé vált a klinikai orvostudományok fokozott fejlesztése : az intenzív ápolási egységek rendszerének kiépítése stb. Ugyanakkor ez azt hozta magával, hogy jó néhány esztendővel elmaradtunk más területeken, mint pl. a laboratóriumok automatizálásában. E hiányosságok okai részben objektívek, részben szubjektívek. A kezdet regénybe illő, látványos és jól érzékelhető sikerei után az egészségügy területén végzendő munka új jelleget kapott. Ez nem kevesebb odaadást, áldozatkészséget és lendületet kíván. Az előttünk álló feladatok megoldása sok szempontból nehezebb. Társadalmi-politikai rendszerünk, s ezen belül egészségügyi hálózatunk szilárd alapot, keretet ad ahhoz, hogy további fejlődésünk töretlen legyen. E munka végén szeretnék köszönetet mondani munkatársaimnak, akik az anyag összeállításában segítségemre voltak: dr. Dűbovitz Dénesnek, aki az anyag felépítésé-