Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 54. (Budapest, 1970)
TANULMÁNYOK - Osváth Zsuzsa: Schoepf Merei Ágost Angliában
Itt kell hát rögzítenünk azt az időpontot, amelyről Lumniczer így ír : „1850-ben Londonba átkelvén honvágy érte utói s ezért valaha oly hosszasan ingatag jövő állandó letelepedése helyének kitűzésében, mintegy félő, nehogy ... hazatérésének lehetőségét megsemmisítse," Hagyjuk egyelőre függőben e mondatban jelzett kauzális összefüggés kritikáját. Figyeljük csak tovább a hányattatás esztendejét. Párizsból a pénzzavar kínja kergette el Londonba február végén, s onnan ismét nyomorúságos pénzkérdés űzi tovább, június elején. Mert június 5-én újból Pulszkyhoz kell fordulnia. Saját részére 15 fontot, a két gyermeke részére összesen 15 fontot kér. „Utolsó percig e lépéstől vonakodtam, honról várván pénzt, A gyermekeknek tüstént kell küldeni 300. — Frcs-t, nekem pedig innét kevesb költségű helyre mennem. Minden napi késedelem e summát sikertelenné teszi mindhármunk részére." Három hónap nem sok idő az idegenben való megtelepedésre; még próbának sem ahhoz, hogy vajon kétszer annyi idő alatt sikerült volna-e? És London nagyon „nehéz hely" volt, még Schoepf Merei nagy kvalitásainak és nagy felkészültségének is. Történetesen Edinburgh volt Schoepf Merei számára az a „kevesb költségű hely", ahova elmehetett. Régi jó barátja, dr. George Keith féléve várta már. Sokáig ott sem volt maradása. Július 27-én riasztotta Párizsból a hír Auguszta súlyos megbetegedéséről. Heveny reumás láz következtében két alsó végtagja paralyisisbe esett. Ekkor kezdődik újabb háromhónapos párizsi tartózkodása, amelyről 1850. október 12-én kelt levele nyújt összefoglalást: „Igen tisztelt Honfitárs! Hosszas távollét után életjelt adok, hogy ön, ki irántam nem közönséges szívességet tanúsított, megtudja, mint állnak dolgaim. — Az útlevél ügy nem oly könnyű s egyszerű, mint sokan gondolják. Érettem július óta számos jóbarátok érdeklik, augusztusban azt írták, minden jó, csak nyújtsak be kérelmet a francia követségnél ; 3 hét múlva meglesz az útlevél. Ezt megtevém. Az itteni követ (augusztus 24-én) erősen biztatott, hogy 15-ik szeptemberre meglesz. Azóta már kétszer ott voltam, 17'-re ismét oda vagyok rendelve. De már utolszor ott lévén azt vettem észre, hogy nem illy nyájasan fogadtak s az egyik titoknok azt adta értésemre, hogy ha netalán bűnösnek érzem magam, bármily csekély mértékben, célszerű lett volna egyenesen bocsánat és kegyelemért könyörögni. Pestről sem kaptam még kielégítő tudósítást; azt írják ... hogy bizonyos „mentegető declaratio" mellett tüstént megküldötték volna az úti levelet, e nélkül sok függ a policiától, melly ha úgy tetszik Szegedre, Orsovára, Constantinápolyba s Isten tudja hova nem complicálhatja a dolgot. Nagyon meguntam ezt az állapotot s minthogy újonnan szükölködési nyomorba esni nem akarok, a kevés pénz pedig fogy s az orvosi praxis lassan fejlődik, még utóbb nyelvtanításhoz fogok Edinburghban vagy más ajánlkozó városban. Nagyon sikáig így már nem mehet ..." Megvárja-e a 17-ét, elmegy-e még egyszer a követségre? Nem tudjuk, de alig hihetjük. Leveléből kicseng, hogy nincs több illúziója. A Pestről vett tudó-