Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Zoltán Imre: Az orvosképzés fejlődése és az egyetemi reformok Magyarországon

let 1818-ban a klinikai gyakorlati oktatásnak a Rókus-kórházba való áthelyezéséről, hiába tett az egyetem 1825-ben, majd 1833-ban Pest városának ennek megfelelő javaslatot, a város a javaslatokat minden alkalommal mereven elutasította. Az orvosképzésnek ebben a szakaszában jelentős eseményként kell megemlíteni, hogy Arányi Lajos, a belgyógyászat volt asszisztense felajánlotta, hogy ingyen előadja rendkívüli tanárként a kórbonctant. 1843. december 30-án kapta a királyi engedélyt Arányi az előadások megkezdésére. Ugyanazon a napon kapott engedélyt a szolgálatait ugyancsak ingyen felajánló Nedelkó Demeter, hogy az orvosi karon fogászatból előadásokat tarthasson. 35 évig tanított az egyetemen, és vele lépett be a fogászat a hazai orvosképzés tárgyai közé. Már régebben felmerült a bécsi és a pesti orvoskaron egyaránt a gondolat, amelynek értelmében ebben az időszakban (1864-ben) kari javaslat is született, és amely szerint meg kellene szüntetni az alsóbbrendű sebészképzést, hogy csak egyetlen, egyetemes orvosdoktori oktatás legyen az egyetemeken. A javaslat elfogadását felsőbb helyen még nem tartották időszerűnek, nyilván abból az aggodalomból kiindulva, hogy az alsóbb fokú képzés megszüntetése az ország egyes vidékein jelentékeny „orvoshiányt" okozna. Az elképzelés csak a következő reform időszakában valósult meg, 1872-ben, a kolozsvári egyetem létesítésével egy időben, amikor is megszűnt az ottani sebészeti tanintézet és ezzel egyidejűleg a pesti egyetemen is az alsóbb sebészeti tanfolyam. Az ötödik oktatási reform az 1851/52. tanévben lépett életbe, és 1875-ig volt érvényben. Ebben az új tanulmányi rendben az első év tantárgyai változatlanok maradtak, a második évé a következőképpen alakultak: felsőbb anatómia és élettan, gyógyszerészet, vegytan. A harmadik év tárgyai: általános kór- és gyógytan, gyógyszerismeret, vénytan, dietetika, elméleti szülészet, házi emlősök kór- és járványtana (ezzel különvált a természetrajz tantárgya ásványtanra és állattanra). A negyedik évben a hallgatók belgyógyászatot gyakorlatokkal, sebészetet gyakorlatokkal, sebészeti műtéttant, belgyógyászati és sebészeti különleges kórés gyógytant tanultak. Az ötödik év folytatása volt részben a negyedik évnek, részben a következő tárgyakat foglalta magába: elméleti és gyakorlati szemészet, törvényszéki orvostan, orvosi rendészet, törvényszéki boncolás. A szigorlati rend a tanrendhez alkalmazkodott. A vizsgákat még mindig a tanfolyam végén kellett absolválni. Az eddigi vizsgákhoz még a következő reform bevezetése előtt csatlakozott a szigorlat kórbonctanból. Ebben az időszakban is napirenden volt a klinikai gyakorlati oktatás elégtelensége. A klinikák felépítésének terve még csak most készült, és 1855-ben a főváros ismét elutasította az orvoskar javaslatát, amelyben Rókus-kórházi gyakorlati oktatás engedélyezését kéri. Felmerült az egyetemi orvosképzéssel kapcsolatos országos közkórház létesítésének gondolata is, de ez sem sikerült, A gyakorlati oktatás elégtelensége annál inkább égető kérdés volt, mert az orvostanhallgatók száma rohamosan szaporodott. Míg 1800-ban 60, 1847-ben 560 hallgatója volt az orvoskarnak. Ez a kérdés lényegében a XX. század első évtizedében oldódott meg, amikor felépültek a mai értelemben vett klinikák, illetve, amikor a budapesti kórházak már legalább arra adtak lehetőséget, hogy az akkor 6 évre felemelt tanfolyam •utolsó évét, a gyakorlati évet, a hallgatók egy része a város kórházaiban is teljesíthette.