Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Zoltán Imre: Az orvosképzés fejlődése és az egyetemi reformok Magyarországon
Az elméleti előadások nem voltak a mai értelemben vett előadások. A tanárnak nem is volt joga szabadon előadni, az előírt tankönyveket vagy jegyzeteket kellett felolvasnia. Csak az 1775-ben kiadott tanulmányi rend (Studienordnung) szüntette meg a felolvasás kötelezettségét. Az orvosi oklevél megszerzéséhez két szigorlatot kellett a hallgatóknak letenniük, mindkettőt a tanfolyam befejezése után, néhány nap különbséggel. Az első szigorlat tárgya volt a bonctan, vegy- és növénytan, élettan, kórtan, gyógyszertan. A második szigorlaton a betegek gyógyításáról kellett felelni. A szigorlatok letétele után háromhavi felkészülési idő következett, amikor is a jelöltnek nyilvános vitában kellett megvédenie véleményét betegekről és betegségekről. Ha ezt a próbát is — lényegében a harmadik szigorlatot — sikerrel letette, ünnepélyesen felavatták. Ez a tanulmányi rend 16 évig maradt érvényben. Nem változtatott rajta az sem, hogy az egyetem időközben kétszer is áttelepült: 1777-ben Budára, 1784-ben Pestre. Az 1777-ben megjelent Országos Tanulmányi Rendtartás (Ratio Educations) is érintetlenül hagyta az orvosi kar oktatási rendjét. A kar szervezetében következett be mindössze az a változás 1780-ban, hogy az általános kórtan tanszékét különválasztották a gyakorlati orvostantól, és ezzel a kar rendes tanárainak száma hatra emelkedett. Az első tényleges oktatási reform IL József nevéhez fűződik. Megállapította, hogy az orvosok elhanyagolják a sebészetet, amely pedig szerves része a gyógyításnak, ugyanakkor a sebészek kiképzése elégtelen. Ezért elrendelte az orvos- és sebészképzés egyesítését, és lényegében saját maga dolgozott ki számukra közös tanrendet. Nyilván abból kiindulva, hogy az országnak minél hamarább több orvosra van szüksége, az egyesített orvos-sebész tanfolyamot 4 évre szállította le. Az első évben anatómiát, kémiát, természetrajzot, sebészetet és botanikát, a másodikban élettant — összekötve a magasabb anatómiával —, sebészeti műtéttant, eszköz- és kötözéstant, szülészetet tanítottak. A harmadik évben az eddigi tárgyak ismétlésén kívül kórtan és gyógyszertan volt az oktatás tárgya. A negyedik évben kórházi gyakorlat (orvosi és seb észgyakorlat betegágy mellett). Az alsóbbrendű sebészeti tanfolyam megmaradt „falusi orvosok" kiképzésére külön oktatási formaként. Ezzel az alsóbb sebészeti tanfolyammal, amely ilyen formában csaknem még 100 évig, 1872-ig fennmaradt, részleteiben nem foglalkozunk. Az egységes orvos-sebészeti tanfolyamon belül a szigorlatok külön maradtak. Csak annak kellett mindkét csoportbeli szigorlatokat letennie, aki mindkét — az orvosi és a sebészeti — oklevelet meg akarta szerezni. Egyébként az „orvostanhallgatók" a sebészeti tárgyakból nem vizsgáztak. II, József volt egyébként az is, aki szorgalmazta az egyetem, ezen belül az orvoskar áthelyezését Pestre. 1781-ben és 1783-ban az egyetemen tett látogatásai •után felháborodottan emlékezett meg a klinikai kórház tűrhetetlen állapotáról, amelyben a gyakorlati oktatás lehetetlen. Ő vezette be a tandíjfizetés kötelezettségét is, amit azonban röviddel a halála után megszüntettek. Az a haladó rendelkezése azonban, amely szerint az akadémiai fokozatok valláskülönbség nélkül megszerezhetők, halála után is érvényben maradt. Az említett rendelkezés előtt ugyanis az egyetemen doktori fokozatot csak katolikus vallású hallgatók nyer-