Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Zsebők Zoltán: A radiológia fejlődése Magyarországon (angol nyelven)
és kutatási célokra. Ő lett Magyarországon az első röntgenprofesszor, majd 1907-től az Egyetemi Röntgen Intézet vezetője. A századforduló éveiben Holzwarth Jenő, Thurzóbány ai-Elischer Gyula és Kelen Béla kerültek mellé az élvonalba. Alexander halála után, az immár két Egyetemi Röntgen Intézetet Kelen vezette és Elischer, aki Európa-szerte ismertté tette nevét gyomornyálkahártyavizsgálatával és szívfelvételeivel. Kelen Béla mellett a hazai röntgenológia fizikai irányzata alakult ki. A 20-as években Pécsett Rhorer László vezetésével indult meg a röntgenológia vidéki előretörése. Budapest és az ország különböző klinikáin szintén ekkor kezdte működését számos, később országos nevű röntgenológus (Szt. Rókus Kórház : Stein Adolf, Pesti Izraelita Hitközség Kórháza : Bársony Tivadar, MÁV Kórház: Hrabovszky Zoltán, Szombathely: Hutás Imre, Miskolc: Kopéri József, Baja: Engelmayer Jenő stb.). A hazai radiológia történetében újabb mérföldkövet jelentett 1936, amikor megnyílt a székesfővárosi Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézet Manninger Vilmos igazgatása alatt. A világháborúig kiemelkedő szerepet játszott még a Korányi Klinika röntgenosztálya Ratkóczy Nándor vezetésével, 1945 után pedig óriási lendületet vett a fejlődés, mind az új tanszékek felállításával, mind pedig az elmélet és irodalom terén.