Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 51-53. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Huszár György: A fogorvosképzés fejlődéstörténete

A FOGORVOSKÉPZÉS FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE HUSZÁR GYÖRGY A

Z orvosképzés az orvostörténelem fontos fejezete, mert egyrészt az egészségügy fejlődésének egyik alapját képezi, másrészt jól tükrözi a haladás irányát •és iramát. A mai orvosképző intézményeink jól ismert, sokszor hangoztatott — in aequo loco álló — feladata a gyógyítás, a kutatás és az oktatás. Mindegyik orvosi szakterület múltjában hamar kialakul ez a hármas szempont, azonban időrendben nem egyenlő rangsorolással; a gyógyítás, betegség okozta panaszok enyhítése jóval megelőzi a tudományos kutatást és az, attól a régmúltban el nem választott, oktatást. Az orvosképzés kialakulását és módszerét befolyásoló tényezők száma és iránya időben és térben igen ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^ változó. Ugyan csak igen változatos az egyes orvosi szakmák képzésének rendszere és fejlődése. A körülmények alakulása folytán a fogorvosképzés útja a többi „kis" orvosi szakmától világszerte sajátságosan eltér, és ez a fogászat hazai oktatásában is megmutatkozik. A FOGORVOSKÉPZÉS NEMZETKÖZI KIALAKULÁSA Nehéz élesen meghatározni, hol kezdődik az orvos- (gyógyító személy-) képzés. Az ismeretanyag rögzítése és tovább adása is már tulajdonképpen képzés, de joggal felmerül a fogalommal kapcsolatban a tananyag, az oktató intézmény, az oktató tanár, a tanterv, a tanidő, az előképzettség, a kötelező vizsgák, az elérhető cím lerögzíthetőségének igénye. Az orvosképzés folyamán ezek az előfeltételek nem egyidőben alakulnak ki, és ugyanezen jelenség a fogorvosképzés fejlődésében is megfigyelhető. A tudomány anyagának határozott kialakulása az alapja a szakma elkülönülésének, és azt követi a feltételekhez kötött cím általános használata. A fogáNedelko Döme