Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Fejezetek a fertőző betegségek történetéből (Gerlóczy Zsigmond emlékére)

1799-ben igen jó eredményt értek el. Ugyanebben az évben a Helytartótanács is javasolta a himlő elleni oltást. Nyulas Ferenc 1801-ben Kolozsvárott himlős tehén tejével végzett vakcinációt [122]. Ugyancsak 1801-ben kezdte meg Bene Ferenc Pesten, Streitt János pedig Budán a vakcinációt. Budán, Pesten, Gyulán, Kassán, Pozsonyban és Zágrábban már 1804-ben működött himlőnyirok-termelő intézet. 1824-ben létesült a pesti egyetem Orvostudományi Karának „Központi Oltóintézet"-e, melynek előbb Gebhardt Xav. Ferenc, majd 1862-tól Semmelweis Ignác volt az igazgatója. Hazánkban is nagy számban jelentek meg a himlőoltást propagáló művek, pl. Bene F, (1800, 1802), Kis J. (1799), Kolbány P. (1802), Lenhossék M. L (1802), Marikovszky Gy. (1804), Nagy S. (1801), Nyulas F. (1802), Seth J. (1801). Magyary-Kossa szerint [118] pl. Tormássy Lajos békési főorvos 1847-ig 37 000, Bertalan József baranyai sebész pedig 50 000 gyermeket oltott be himlő ellen. Lenhossék Mihály Ignác, mint protomedicus, 1829-ben körrendeletben ajánlotta az általános alkalmazást ( 113), de azt csak az 1876. évi XIV. tc. írta elő kötelezően. A vakcináció bevezetése után azt hitték, hogy véglegesen megszűnnek a himlőjárványok. Ennek ellenére, 1813-ban Németországban, 1816-ban Angliában észleltek tömeges megbetegedéseket, sőt 1827-től ismét megjelentek panddémiák. 1829-ben, Marseille-ben 6000 eset végződött halálosan. 1875-ben újabb pandemias hullám zúdult Európára [50, 79, 120]. Kettős okot találhatunk. Egyrészt a lakosságnak csak töredéke volt oltott, másrészt nem tudtak a revakcináció szükségességéről, úgy vélték, hogy egyetlen oltás az egész élet tartamára védettséget biztosít. Pearsonnak (1800 [124]) már voltak olyan tapasztalatai, hogy a csak egy ízben oltottak megkaphatják később a himlőt. Jenner arról írt (1811), hogy 1801-ben olyan egyéneken észlelt himlőt, akiket régebben vakcináltak, és ezért javasolta az oltás megismétlését. A leírás alapján valószínűnek látszik, hogy az esetek egy része a Thompson által 1820-ban leírt variolisnak felelt meg. A vakcináció és a revakcináció tervszerű keresztülvitelének eredménye, hogy a francia—porosz háborúban a nem oltott franciák 23 461 himlős halottjával szemben a rendszeresen oltott poroszok csak 297 katonát veszítettek himlő miatt (Kolle és Hetsch [100]). Klinikai tapasztalatai alapján Gerlóczy is hangsúlyozza a revakcinálás fontosságát [71]. Tizenegy évvel azelőtt oltott medikus, betegbemutatás alkalmával, fertőződött himlővel, jóllehet nem nyúlt a beteghez. Másik esetben, bár megfogamzott, de kései újraoltás után másfél esztendővel támadt himlő [71]. Nem oltottaknál az ötödik életév betöltése után rohamosan emelkedik a himlő iránti fogékonyság [73]. Az újabb adatok szerint az oltást követő ötödik év elteltével kezdődik meg a vakcinációs védőhatás csökkenése (Alföldy, Ivanovics és Rauss [3]). A századfordulón még diagnosztikai problémát jelentett a variola és a varicella klinikai elkülönítése. Erre a célra szolgált Paul cornea-próbája. Gerlóczy tapasztalatai szerint [74] a pozitív eredmény mindig bizonyítja a variolát, míg a negatív nem kizáró értékű. *