Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Fejezetek a fertőző betegségek történetéből (Gerlóczy Zsigmond emlékére)

NÉHÁNY FERTŐZŐ BETEGSÉG TÖRTÉNELMI PANORÁMÁJA 1. A diphtheria Hippokrates kétféle módon emlékezik meg a „rosszindulatú torokgyulladásról" (De dent. VIII.; Epid. VI. 7 [83]). Az egyik a paristhmia (Aphor. 105), a másik a kynangche (Aphor. 105), ahol a kutyáéhoz hasonlóan, a nyelv kicsüng a szájból, az ilyen beteg egy héten belül meghal. A kifejezések eredete: isthmion (görög) = nyakszalag. A szanszkrit anch (fojtogat) szóból erednek a görög agcho (megfojt) és a latin — hasonértelmű — ango igék, utóbbiból az angina kifejezés, amit már Galenus használ diphtheriaszerű kórképek esetén, de jelenlegi nomenclaturánkban is szerepel (angina pharyngis, angina pectoris). A hippokratészi diagnózisban a kyneos szó kutyát jelent. Galenus (Def. med. CCLIV [53]) leírja, hogy a megbetegedés légzési zavarral és a nyak duzzanatával jár. Aretaeus betegségjellemzésében egyiptomi és szír fekélynek nevezi: a mandulák kifekélyesednek, lepedékesek, erősen fájdalmasak, a lehelet bűzös, az arc sápadt vagy szederjes, láz, nyaki duzzanat, rekedtség és légzési Zavar alakul ki, a halál oka fulladás (De caus. sign. ac. morb. L. I. c. IX [4]). Aëtius (Tetrabibl. [2]) arról is tud, hogy a lepedék zárja el a gégét. Az arabok a pestis faucium (sqinantia) megjelölést használták. 1217-ben okozott Bázelben járványt (2000 halott). Az 1544-es német epidémiát Wierus (Johann Weyer) írta le [173], aki egyébként egyike az elsőknek, akik a boszorkányhit ellen emelnek szót. 1563-ban és 1620-ban a diphtheria megjelenik Olaszországban, mint morbus strangulatorius seu suffocans [35]. 1610—18-ig, majd később ismét tömeges esetek fordulnak elő Spanyolországban, ahol garrotillónák nevezik. A garrotillo halálraítéltek lassú megfojtására Spanyolországban használt embertelen kivégzőeszköz. A XVII. század folyamán világviszonylatban elterjed a diphtheria. Villa Real (1611) arról ír, hogy a vaskos lepedék vagy a garatban marad, vagy pedig a gégébe kerül; diphtheria következtében bénulások támadhatnak. Erről S. Bard 160 esztendővel később készült művében (1771) olvashatunk részletesebben, aki a garaton, valamint a végtagokon ismer fel ilyen eredetű bénulást. Cleti foglalkozik a diphtherias betegek halálának okával, szerinte ez vagy fulladás vagy „mérgezés", az utóbbi — általa leírt — tünetei meglehetősen emlékeztetnek collapsusra. E. Home (1795) adja a croup elnevezést; a szó skót eredetű, értelme: rekedtség [87]. Döntő változást jelentett a diphtheria klinikumában Bretonneau működése. 1826-ban megkülönböztette a diphtheriát és a közönséges torokgyulladást [30], Ebben később tanítványának, Trousseaunák is jut szerep [168]. Bretonneau azt is megállapította [30, 31], hogy a nyálkahártya gyulladása idézi elő a lepedéket, a betegség fertőző, ezért elkülöníti a betegeket. Bevezeti a tracheotomiát, amit már Asklepiades, Paulus, Antylius, Santorio és mások is javasoltak, és ezzel sok ezer gyermeknek mentette meg életét. A diphtheria kifejezés névadója (görög,