Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 50. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Fejezetek a fertőző betegségek történetéből (Gerlóczy Zsigmond emlékére)

vidékeken gyakori a malária (olasz, mal aria = tossz levegő). Paracelsus [123] entitás-tanában is nagy jelentőséget tulajdonít a „rossz levegőnek", ezt szerinte befolyásolja a csillagok járása. Rhazes [145], valamint Avicenna [5] a hippokratesi nedvkórtanból kiindulva, a szervezeti nedvek megromlását tekintik oknak, ami connatalis is lehet (lásd később: variolánzX). A középkor végén és az újkor elején mindinkább a csillagok constellatiójával hozzák kapcsolatba a járványokat. Ennek ismeretében bontakozik ki teljes jelentőségében Fracastoro kiváló szemlélete. A syphilis névadója, az erről írott tankölteményében (1530) még arról ír [51], hogy a megbántott Nap haragjában megrontja a levegőt, és ez az újfajta betegség oka, ami azonban a mitológiai háttér következménye, és korántsem fogható fel a megbetegedés magyarázataként. Az 1546-ban kiadott könyvében [52] ugyanis határozottan azt állítja, hogy a fertőző megbetegedéseket a szem számára láthatatlan csírák terjesztik; nemcsak a betegek, hanem tárgyak is közvetítik, minden esetben a kiindulásnak megfelelő kórkép támad. Athanasius Kircher [95] pestisben szenvedő betegek vérében, általa contagium animatumnak nevezett és élőlényeknek tartott képződményeket figyelt meg nagyítójával (1658), ezek azonban — feltehetően — műtermékek lehettek [3]. Leeuwenhoek 1675-ben véglényeket, 1683-ban pedig baktériumszerű képződményeket látott kezdetleges mikroszkópjában [110]. Mindennek ellenére, még hosszú időn át, másfajta felfogás uralkodott. Még olyan kiváló személyiséget is, mint De le Boe' (

Sylvius), aki pedig valóban maradandót alkotott, befolyásolt az a nézet, hogy a „túlélés" testnedvek (acrimonia) a felelősek [18]. Muratoris (XVII. század) ismét a contagionista nézetet hozza előtérbe. Sydenham [163] az 1.667—69-es enyhébb és az 1674—75-ös igen súlyos londoni himlőjárvány alapján arra következtet, hogy a láztípus (febris stationaria) és a többi aktuálisan uralkodó tünet megadja a járvány „constitutióját", ez a genius epidemicus. A fogalom még orvostanhallgató koromban is szerepelt. Sydenham szerint a járványok oka tellurikus, amit kigőzölgés, talajmíazmák idéznek elő, de az évszaknak és az időjárásnak is van szerepe. Az utóbbi megállapítás Sydenham éleslátása mellett szól; ma is jelentőséget tulajdonítunk a szezonális ingadozásoknak, amit egyébként már Hippokrates is említ (Epid.; De aere; De Humor.; Aphor. [83]). F. Hoffmann (XVIII. század) szerint a miazmák az idegeket körülvevő fluidumra (aether) hatnak, ezáltal atonia vagy éppen spasmus keletkezik [85], a neuropathologusok (Cullen, Brown) viszont ezt a sthenia és asthenia állapotával hozzák összefüggésbe. /, Hunter causalis kapcsolatot keres és megállapítja (1794), hogy a gyulladás a szervezet reakciója, ami a kiváltó októl, az általános constitutiótól és az érintett szerv felépítésétől függ [90]. Rendkívül nagy visszaesést jelentett a XVIII. század végén és a XIX. század elején az ún. természettörténeti iskola. Az ontológia legszélsőségesebb nézetét hirdették, azt hogy a betegségek formailag is parazitaer jellegűek, és alacsonyabb rendű fejlődési sort képviselnek. K. R. Hoffmann szerint [86] a scarlat az állati vedlés analogonja. Amennyire az általános symptomatologia kedvezett a diagnosztikai törekvéseknek, annyira háttérbe szorította a kórlényeg megismerését. Erre példa a mesen6o