Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)
TANULMÁNYOK - Balogh János: Balassa János, az első magyar sebészeti iskola megalapítója
tekintjük az esetgyűjteményeket. Figyelembe kell vennünk, hogy ezeket a nem is kicsi beavatkozásokat érzéstelenítés nélkül végezte el Balassa, mert akkor még nem volt kidolgozva olyan altató eljárás, amelyet a száj vagy garat műtéteinél alkalmazni lehetett volna, hiányzott a műtő „fegyvertárából" a sterilitás is és betegei zömmel olyanok sorából kerültek ki, akiknek torzulását a vérbaj, a gümőkór vagy a rák okozta. Balassa végtelen becsületességével habozás nélkül sorolja fel a kudarcokat, a sikertelen eseteket, a mérleg másik serpenyőjét mélyen lehúzza azonban az a hihetetlen gondosság az esetek észlelésében, az élettani folyamatok megfigyelésében és ami még fontosabb: az észleltek világos, szabatos, kristálytiszta fogalmakkal leírásában, ami Balassára olyan nagyon jellemző. Volt olyan — sikerrel operált — betege, akit 16 éven át követett nyomon, érdeklődött utána, számon tartotta [11]. Szembetűnő, hogy Balassa milyen nagy szerepet tulajdonított az élettani ismereteknek, egy olyan korban, amikor a sebészeti műtéttanban az anatómia volt az egyeduralkodó. A sebgyógyulás leírásánál ma is elfogadható szövettani képet rajzol az olvasó elé, érdekes, hogy az idegszálak gyógyulási folyamatait milyen alapossággal ismeri. Hangsúlyozza magának a bemetszésnek kedvező szöveti ingerét, a szöveti keringés és az idegrendszer jelentőségét a seb gyógyulásánál. Kiemeli, hogy a képző-műtevésnél a sebszéleket pontosan és lehetőleg kellő szorossággal kell összeilleszteni, mert ez kedvező a gyógyulásra. Munkájában erről ezt olvashatjuk: „Midőn tehát az embernél egyes tagrészek elvesztek vagy megcsonkultak, azok a természet önerejéből újra nem képződnek, hanem a művészet által az illető szövetek helyrepótlási képességének segélyével állíthatók vissza. Miértis a természet képességének helyes felhasználása, s a művészi ügyesség egyezményében van a sebészi képzőművészet élet jogosultsága 1 '. Balassa élettani megfontolások alapján a lebenyek kialakításának szabályait így foglalja össze: „A lebenyt a pótlást igénylő hiányrésnél egyharmaddal nagyobbra kell szabni, szabatos függélyes metszésekkel kell a lebenyt elválasztani, a rés széleket fel kell választani és sebezni, a gyors hegedés érdekében szorosan kell egymással a széleket egyesíteni, szükség esetén egyes helyeken a nyálkahártyát is fel lehet használni bőrhiány pótlására." [11], A már átültetett bőrlebeny megfigyelése, gondos észlelése is nagyon fontos, részben gyakorlati, részben elméleti szempontból. Balassa igen nagy gonddal figyelte, észlelte a már átültetett lebenyeket, megállapította, hogy a lebenyben az új helyen sajátságos folyamat zajlik le a sebgyógyulás befejezte után, ehhez elég hosszú idő szükséges és a jól észlelhető klinikai jelek mutatják meg a lebeny teljes beilleszkedésének időpontját az új környezetbe. E megfigyelések azonban nemcsak elméleti életteni szempontból voltak érdekesek, gyakorlati hasznuk is volt. Tudjuk, hogy a sikeres plasticai műtét után beteg és sebész sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy az új helyén megtapadt, a környezetébe beilleszkedett lebenyen újabb, kisebb-nagyobb korrekciós műtéteket kell végrehajtani. Idézzük : „ ... midőn a gyakran szükségelt szépítő utóműtételeket eleinte vagy csak magán a lebenyen csinálja, vagy ha ilyet a lebeny és környezete között kellene véghözvinnie, azzal addig vár, amíg annak életbéli állapota azon fokra nem emelkedett, melylyel a környezeté bír." [11]. Balassa felfogása érdekesen világít rá működésének eszmei alapjára: „A képző-műtétek 5i
