Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

TANULMÁNYOK - Katus Mária: Magyarország közegészségügyi helyzete és a polgári demokratikus forradalom 1918-1919

jan. 1-től a háború folyamán betöltött állásokra nyilvános pályázat meghirdetését, előnyt biztosítva a hadból visszatérteknek, a gyógyszertárak számának szaporítását [30]. Ügyük rendezetlen maradt. Az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének rendezésére csak elszigetelten történt kísérlet. A minisztertanács nov. 19-én határozatot hozott az előkészítő tárgyalások megkezdésére az összes közszolgálati alkalmazott illetményének rendezése, háborús segélyezése tárgyában [31]. Meghosszabbította az 1917. évi XV. tc. hatályát, mely a közszolgálati alkalmazottaknak évi egyszeri segélyt engedélyez. Kamatmentes kölcsönt, ruházati segélyt adtak a vidéken letelepedőknek. A Főváros Néptanácsának Városgazdasági ügyosztálya kollektív szerződést kötött a Városi Alkalmazottak Országos Szövetségével, a gyógyintézmények, a gyógyfürdők, a közkórházak alkalmazottainak, tisztviselőinek fizetésének és munkaviszonyának szabályozására. Az illetékes hatósági orvos által igazolt betegség esetén minden alkalmazott 0 hónapig kaphatta illetményét. Bevezette az egy év utáni 14 napos fizetéses szabadságot. Szabályozta a takarítónők, a mosónők, a varrónők munkaidejét. Az ápolónők húsz éve változatlan illetményét kétszeresére emelték. Felemelték a kerületi szülésznők javadalmazását. Rendezni kellett a közkórházakban szolgálatot teljesítő orvosok fizetését is. 1911 óta a közkórházi főorvosokat először sorolták be fizetési osztályba. 1871/1911 tc. 12. §-a megváltoztatásával a közkórházi, a szegényházi és a tüdőbeteggondozó intézeti orvosokat a közigazgatási alkalmazottak részére megállapított fizetési osztályba sorolta, a nyugdíjjogosultságot kiterjesztette valamennyi közszolgálatban álló orvosra szolgálatba lépésük időpontjától [32]. Állami támogatásban részesítették a munka nélküli gyógyszerészeket; kormányrendelet jelent meg a gyógyszertári alkalmazottak szolgálati viszonyának szabályozására. Munkaadó és munkavállaló gyógyszerészek között több városban kollektív szerződést kötöttek fizetésrendezés tárgyában. A világháború az orvosi kar életében is új szakaszt jelentett. A tanári karból harminchetén teljesítettek katonai szolgálatot, többszáz orvostanhallgató is hadbavonult tanulmányai befejezése előtt [33]. A Honvédelmi Minisztérium 1914. aug. 14-én kelt leiratában a budapesti klinikákat tartaiékkórházzá nyilvánította. Az egyetem tanári kara a „forradalom zaját" alig hallotta meg; november 8-án jelentette be csatlakozását a Nemzeti Tanácshoz. Soha nem látott mértékben pusztított a tüdőbaj, szakorvosok hiányában ezrek pusztultak el venereás betegségekben, sok a gerincsorvadásos, paralízises beteg. Az egyetemről kikerült orvosok vidékre távozva többé semmiféle orvosi továbbképző kurzuson nem vettek részt. Az egyetemen nem részesültek rendszeres gyermekgyógyászati, elmekórtani, bujakórtani oktatásban. Féléves kurzuson sajátították el a közegészségtani alapismereteket. Ugyanakkor a „hallgatóknak sok olyan stúdiumot kell letenni, amire a gyakorlatban nincs szüksége — ez elvonja az időt a szükségestől — írja Pólya Jenő [34]. Az orvosképzés rendkívüli hiányossága következményeit felismerve javasolta Lenhossék tanár a tananyag megreformálását, intézményesen jóváhagyott tanterv kidolgozását, az átfedések felszámolását. Szükségesnek tartotta heti egy órában — más-más előadókkal — némi történelmi adatokkal, a szakok általános áttekintésével, az orvosi kiképzés módjával, orvosi etikával gyarapítani a hallgatók ismeretét. Felvetődött a modern