Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Fazekas Árpád: Jósa András élete és munkássága

Nem hétköznapi munkabírására jellemző, hogy kórházigazgató főorvos létére maga írta vegytintával sokszorosítás alá a fejcédula és betegfelvevőlap rovatait is. Vagy a sok munka vagy a fertőző környezet (dr. Técsi Ferenc 1874-ben tbc pulmonumban meghalt, s már 1873-tól dr. Lórencz Gyula az alorvosa) okozhatta, hogy 1873-ban pleuritisben megbetegedett, s ezért 3 hónapig Szicíliában gyógyíttatta magát kitűnő eredménnyel. Különben a nagykállói megyei kórház kapcsán meg kell említeni azt a tényt, hogy a Jósa-család régi, dédelgetett gondolata volt e gyógyító intézmény, mert még Jósa István 500 váltóforintos alapítványt tett „ezen megyebeli szegény adózók ispotályára, hogy addig is kamatozzék", amíg megvalósul. Nem is sejthette akkor a nagyapa, hogy a kórház éppen unokája vezetése alatt lendül fel. S nem közömbös az a 800 váltóforintos (!) adomány sem, amelyet Jósa Péter juttatott fia kórháza számára. Ezek után nézzük meg milyen volt Jósa András rendelője, várója, lépjünk be oda. Betegei nagy száma után azt gondolhatnánk, hogy valami nagy, tágas orvosi várója és rendelője volt. A valóság azonban az, hogy már 10—15 emberrel megtelt a dívánnyal és néhány székkel bebútorozott váró. A rendelő már nagyobb volt, de főleg látványosabb. Volt a rendelőben íróasztal, megrakva orvosságos üvegekkel, mikroszkóp, rengeteg könyv, sőt az egyik sarokban az akkor még látványosság számba menő fényképezőgép, oldalvást pipatórium. A hátsó fal félhosszában saját készítésű orgona. A műszerek nagy üvegszekrényben voltak. A vizsgáló divány felett a dédapa ingaórája, s legfelül Kossuth Lajos képe. „Láttatlanban is kitalálunk annyit, hogy a szigorú rend sehogy sem volt összhangban Jósa nyugtalan természetével — írja Kiss Lajos — de arra ingyen sem gondoltunk volna, hogy gyalupadot, esztergapadot, enyves lábast, firniszes üveget, asztalos és esztergályos szerszámokat egész szekrényekkel, a falon több rendbeli fűrészt, fúrót, csavarokat és ki tudná azt hirtelen elszámlálni miféle furcsa eszközöket láttunk. Még orgona is készült itt." „Nem lehet csodálni, ha a belépő meglepődve húzódott vissza: tán nem is jó helyen járok, a doktor urat keresem. Ha meg éppen munkában találta a doktort, még inkább elbámult, hogy: ehhez is ért az orvos úr?" A korán kelő orvosok közé tartozott. Általában korán reggel olvasott orvosi irodalmat, s 0 — 7 órakor már hozzákezdett a vizsgáláshoz. Nagykálióban hetenként kétszer: pénteken és vasárnap rendelt, s ilyenkor napi 100—150 beteg kereste fel. Herman Ottóhoz küldött egyik válaszleveléből viszont kitűnik, hogy Nyíregyházán szerda és szombat volt a rendelési napja. Rendelőjében nem volt protectio, akik oda beléptek „egymással egyenlővé lettek, ment minden a sorszám szerint," ugyanis Nyíregyházán már valamelyik gyermeke (6 leánya volt), illetve szolgálója sorszámokat osztott. A betegek nagy tömege nem idegesítette, s addig nem is ebédelt, míg valamennyit meg nem vizsgálta, vagy ahogyan a betegek mondogatták: „míg valamennyinek ki nem kopogtatta a betegségét." Abban az időben pedig az inspectio, a palpatio, a percussio, az auscultatio és a vizeletvizsgálat mellett más kisegítő módszer nem állott rendelkezésre. Idősebb orvostársai révén tudjuk, hogy némely beteggel félórát is eltöltött, de ilyenkor sem kért többet az akkor szokásos 50 krajcárnál.