Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 48-49. (Budapest, 1969)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Fazekas Árpád: Jósa András élete és munkássága

Betegeire sohasem várt, ha volt egy kis ideje, nyomban megjárt az esztergakerék néhány fordulatot. Azért is tétetett ruháira 11 zsebet, hogy a Stethoskop, később Phonendoskop, ceruzahegyező, iránytű, fogpiszkáló, sokágú ezermesterkés stb. „számontartott sorozatosságban" mindig kéznél legyen. A mai orvos számára dr. Dohnál József, későbbi vármegyei főorvos 1922. dec. 21-én tartott beszéde recapitulálja a legszakszerűbben Jósa orvosi mentalitását. Ez a beszéd Jósa-emlékelőadás volt, amelyet a Budapesten dívó Markusovszky- és Balassa-féle emlékelőadásokhoz hasonló céllal rendeztek. Jósa dr. először is aprólékosan hallgatta ki betegét, gondosan kérdezett és vizsgált, s csak miután egyéb kórformákat ki tudott zárni, mondta ki a diagnózist. „Egy-egy kórisméje a veleszületett intuitio, a villámgyorsan működő eszmetársítás, a bámulatos érzékkel működő iuditium remeke volt," Mint consiliumba hívott orvos a lehető legkorrektebb volt, „A beteggel kizárólag csak a kezelőorvosa jelenlétében foglalkozott. Senkivel sem versenyzett, mert versenyen kívül volt." Bámulatos gyorsan associait, „és midőn kartársai a consiliumban még az észbeli munka kezdetén tartottak, már ő készen volt a kórismével, mely relative a legtöbb esetben helyes is volt." Bár köztiszteletben állott, nagy tekintélye volt, egyes kartársai — főleg a későbbiekben — nemegyszer hangoztatták: „no igen, az öreg Jósának persze minden malária vagy syphilis." Pedig egyszerűen arról volt szó, hogy Jósa a vármegyében akkor különösen elterjedt ezen 2 betegséget — miként 13 évi Nagykálióban történt internáltsága alatt Korányi Frigyes is — nagyon eredményesen gyógyította, mivel idejében és atypusos alakjában is felismerte. Idült csont- és bőrfekélyeket, ráknak tartott gummákat, izomsorvadásnak gondolt gerincvelő-syphilist, amelyet idegspecialisták is infaustnak ítéltek, eredményesen kezelt. Ilyenekkel a főváros híres orvosait is bámulatba ejtette. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy az 1860-as évek végén és a 70-es évek elején Szabolcs megye keleti részén, valamint Szatmár és Beregben szinte járványszerű volt a syphilis. A hibás karról karra történt himlővédoltás alkalmával csecsemő-generatiók fertőződtek meg, s a Szatmár vármegyei Szinyérváralján külön kórház volt a lueses betegek részére. Jósa felismerte a lényeget, s az 1896. évi orvoskongresszuson tartott előadása és az illetékesekhez benyújtott memoranduma alapján elérte a karról-karra való himlőoltás betiltását és a tehénhimlőnyirok használatának kötelezővé tételét. Jósa mindenféle kezelésnél előbbrevalónak tartotta az oki therapiát, s mindig az okot vagy okokat igyekezett kipuhatolni. Rendszerint nem is rendelt csak egyféle gyógyszert. A chinint betegeinél és családjában is előszeretettel használta, s az előzmények után nem is csodálkozunk, hogy a chinin-pilulát abban az időben még megyén kívül is Jósa-pilulának nevezték. A Taenia echinococcust heteken át adott kis dózisú Extr. Filicis maris-sal eredményesen gyógyította, s Dohnál szerint e módszer tekintetében a prioritás Jósát illeti. 1884-ben, amikor Szabolcs vármegye egészségügyi vezetését átvette, a közegészségügy ezen „kőkorszakában" — ahogyan Jósa találóan nevezte — mégcsak egy „receptpapír mekkoraságú aktát sem kapott kézhez, melynek alapján a múltakra vonatkozólag tájékozhatta volna magát." Ő azonban mint „kiváló polyhistor — miként dr. Kovács László városi orvos kollegája írta róla — korát