Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Dörnyei Sándor—Dörnyeiné Dapsy Henriette: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede. I. A pesti egyetemi szülészeti klinika Diescher János professzorsága alatt

SEMMELWEIS HAZAI UTÓÉLETÉNEK ELSŐ ÉVTIZEDE írta: DÖRN YEI S Á N D O R és DÖRNYEINÉ DAPSY HENRIETTE (Budapest) I. A PESTI EGYETEMI SZÜLÉSZETI KLINIKA DIESCHER JÁNOS PROFESSZORSÁGA IDEJÉN A

Z igen kiterjedt Semmelweis-irodalom a legutóbbi években is számos új eredménnyel, értékes összefoglaló művel és részlettanulmánnyal gazdagodott. Érdekes módon továbbra is a kutatások egyik legelhanyagoltabb területe Semmelweis tanainak hazai fogadtatása és elterjedése. Ezen a téren talán az egyetlen új eredmény Gortvay Györgynek az az állítása, hogy „Semmelweis aszeptikus eljárása Balassa útján alkalmazást nyert a pesti egyetem sebészeti klinikáján is". 1858-tól Balassa, majd halála után utóda, Kovács József a fokozatosan meghonosodó Lister-féle sebkezelési eljárás előtt, illetve részben azután is a Semmelweis-féle aszepszist követte [1]. A Semmelweis halálát követő tíz esztendőről a legutóbb megjelent összefoglaló monográfiák is lényegében csak annyit mondanak, hogy Fleischer József és Ambró János őrizte meg Semmelweis emlékét, ők követték Semmelweis tanításait, s Kézmárszky Tivadar professzorrá történt kinevezésével kezdődik az az időszak, amikor Semmelweis tanai elfoglalják méltó helyüket a magyar szülészetben [2]. Sőt Benedek István szerint Markusovszky nekrológjától „Fleischer emlékbeszédéig — amely hét év múlva hangzott el — nevét sem ejtették ki többé, utána ismét hallgattak tíz éven át; 1882-ben rázta fel a freiburgi Hegar a magyar orvosok szunnyadó lelkiismeretét. Elgondolkoztató ez a dermedt hallgatás." [3]. Szemesi Imre szerint pedig Semmelweis „halála után hazánkban a szülészet tudománya visszaesett a Semmelweis előtti időszak szintjére. I860—1875 között ismét közel 6%-ra emelkedett a gyermekágyi láz halálozása." [4] A fenti megállapításokból azt a következtetést kellene levonnunk, hogy Semmelweis maga elérte ugyan, hogy 1862-ben az egyetem orvosi kara állást foglalt tanítása mellett, — hogy a Helytartótanács utasította a törvényhatóságokat Semmelweis antiszepszisének bevezetésére a bábagyakorlatba, — hogy Markusovszky és az Orvosi Hetilap harcolt a gyermekágyi láz kóroktanának és megelőzésének nemzetközi elfogadtatásáért, de halála után — egy-két magános követőjétől eltekintve — azonnal elfeledték, hátat fordítottak tanainak, s azokat közel húsz év múlva külföldről kellett újra „importálni". Ez azt jelentené, hogy Semmelweis 15 évi pesti működés, ebből 10 évi egyetemi tanárkodás után lényegében csak külföldön tudott volna számottevő eredményt elérni tanainak elismertetésében. Ha mindez megfelelne a történeti valóságnak, nemcsak a 60-as és 70-es 6 Orvostörténeti Közi. 8i