Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Réti Endre: Semmelweis tanításának helye a természet- és társadalomtudományi gondolkodás fejlődésében

talán éppen akkor, amikor külföldön kezdik felfedezni ? A korabeli magyar viszonyok adhatnak erre választ. A szabadságharc és a forradalom bukása és a bekövetkező elnyomás a magyar reakciónak kedvezett, a „lám megmondtuk" érvelésnek, a haladó politikai gondolkodás bukásával a tudományos gondolkodással szemben fellépő reakciónak. A magyar tudományos életben viták folynak az evolúció tanáról. Brassai a Koszorúban 1863-ban világosan kimondja saját álláspontjáról: „Szükségtelen is arra figyelmeztetnem az olvasót, hogy kritikám dualista — anyagot és erőt, testet és szellemet, világot és Istent megkülönböztető — nézőpontból indul ki ..." Míg a haladó gondolkodók (Mentovich, Margó, Török Aurél) ezzel az irányzattal vitába szállnak, az egyház, papnöveldéi kiadványaiban a 70es és 80-as években is éles támadásokat intéz a természettudományos gondolkodás ellen. Ismeretes az az éles harc is, amelyet Poór Imre és köre folytatott a Balassa—Markusovszky— Korányi-féle haladó irányzat ellen, Scitovszky hercegprímás támogatásával [17]. Ezen a területen is nemegyszer a bécsi haladó orvosok leplezték le cikkeikben a Poór által hirdetett tudományos elvek elavult, reakciós voltát. A természettudományos eszmétől vezérelt úttörő orvosoknak Magyarországon nem volt könnyű dolguk, s a levert szabadságharc után még nehezebb volt, mint Ausztriában. Ez a helyzet csak a század utolsó évtizedeiben változik sajátságos módon a reakció felé hajló hazai politikai élet következtében. Eredetileg a kiegyezést Deák úgy fogta fel, hogy az „első alap lenne a nemzet számára, amelyen azután ha lassan is, de fokonként és biztosan visszaszerezheti és vissza is fogja szerezni alkotmányos életének azon biztosítékait, melyeket most föl kellett adni." Nem így történt, s mint ezt Antall [18] írja, nem az ő bűnük, hogy utódaik és örököseik a kiegyezést nem alapnak, hanem közjogi fogódzónak tekintették a politikai és társadalmi haladás akadályozására. A magyar tudományos élet és gondolkodás számára ez a helyzet különösképpen előnyösnek bizonyult; amíg a nagy költők, írók (Arany, Jókai) elkedvetlenednek vagy elszürkülnek, rezignálttá válnak, a politikai életből nemegy kiábrándult ember a tudományba húzódik vissza, és annak viszonylag biztonságosabb légkörét teszi tevékenységével igazabbá és szabadabbá. Ez volt a társadalmi helyzet, a politikai és tudományos atmoszféra Semmelweis halála után. Valószínűleg ez a légkör is magyarázza azt a tényt, hogy a nagy magyar orvos tanai jó időre feledésbe kerülnek, és Listernek alkalma nyílik arra, hogy ironikusan figyelmeztesse a magyar orvosokat elfelejtett nagy honfitársukra. Mi lehetett az oka annak, hogy Lister inkább megtette ezt a lépést, mint az a magyar forradalmi orvosnemzedék, amelynek több tagja még élt ebben az időben, és nyilatkozhatott volna Semmelweis emléke mellett? Ugyanaz az ok határozta meg mind a magyar orvoskortársak, mind Lister magatartását: a társadalmi helyzet. Külön kell kitérnünk arra, hogy a magyar orvosi kar tanáraira is nagy súllyal nehezedett Virchow tekintélye, aki tudományos és politikai forradalmárként kezdett életpályáján — amely a sejtek kóros elváltozásainak felfedezésével és leírásával korszakot alkotott —, a múló évtizedekkel egyre inkább a konzervativizmusba, sőt a tudományos és társadalmi reakcióig jutott. Még Pasteur és Koch felfedezéseinek nyomán is alig bírta elfogadni a bacteriumok kórokozó voltának