Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 46-47. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Réti Endre: Semmelweis tanításának helye a természet- és társadalomtudományi gondolkodás fejlődésében

Alapvetően fontos a konklúziók levonása érdekében felismernünk, hogy a gondolkodás hajlékonyságának, rugalmasságának mekkora szerepe lehet egy világra szóló felfedezésben. Ezért ismételten meg kell állapítanunk, hogy már Semmelweis előtt ismeretes volt minden adat, amelyből ő hipotézisét felállította : a gyermekágyi láz tünetei, az abban elhalt betegek kórbonctani leletei. Az angol orvosok nyomán még az a nézet is elterjedt, mint ezt Ross említett disszertációjában írta, hogy a tisztaság ajánlatos a láz elkerülése érdekében. Mégis egyedül ő volt az, aki a gyermekágyi láz és a hulla bomló anyagainak mérgező hatását asszociálta, talán valóban Kolletschka boncolása nyomán. A továbbiakban Semmelweis már a hullamérget roncsoló vegyi anyagot kutatta, s amikor ez már sikeresen hatott, s a láz kezdett eltűnni a kórteremből — az újra felbukkanó rémmel kapcsolatban Semmelweis meggyőződése már szilárd volt: ez is valamiféle fertőző anyag terjedésének eredménye. Gondolkodásának ez az anyagelvűsége, egyben pedig az a hajlékonysága, amely nem engedte, hogy az egyetlen felfedezett kórforrás eszméjéhez tapadjon, vezetett oda, hogy a kezdeti hullaméreg-hipotézis az élő vagy élettelen testből származó fertőző anyag tanává változott, és a praeventiós eljárás hatásossága révén bizonyossággá szilárdult. Amikor a Semmelweist méltató utódok pl. a serlegbeszédekben azt keresik, miért nem tudták megérteni tanát kora orvosai, részben az ekkor már megmerevedett és sejtpatológiába torkolló anatómiai gondolkodást okolják, mint Petrik [12] teszi 1911-ben. Két különböző orvosi világnézetről beszél, amelyek közül „az egyikben kezdődő ősz dereng, sok pompás gyümölccsel, de már kevés új hajtással és virággal, a másikban tavasz, nyár elején állunk, verőnapfényben — sok gyümölccsel és sok reménytfakasztó virággal." Bókay Árpád egy évvel későbben élesebben veti fel a kérdést [13]. így ír: „... ha (Semmelweis) igazságai be is tudtak volna hatolni kora orvosainak meggyőződéses ismeretei közé, mégsem lett volna teljes az elért eredmény." „S ennek oka az, hogy közöttünk, orvosok között és a társadalom között, amelyért élünk, fáradunk ... nincsen meg a gondolkozás, a világnézet közössége, harmóniája ... Mi orvosok ugyebár kivétel nélkül — legalább úgy kellene hogy legyen — a gondolkozás, s az ezen felépülő természettudományi világnézet talapzatán állunk. Mi vagyunk nevelésünknél fogva a természettudományi gondolkozásnak mindenesetre legexponáltabb előőrsei a társadalomban ... és hivatásból eredő kötelességünk, hogy beoltsuk a társadalmat a természettudományi gondolkozásnak és világnézetnek értelmet gyógyító serumával, ha azt akarjuk, hogy a testet gyógyító s betegségektől megóvó prophylactikus munkánk eredményes legyen" Semmelweisben „a hamisítatlan természettudományi gondolkozás" hősét ünnepli, akit korában még nem értettek meg. Semmelweis szemléletének magasabb rendűségére az is jellemző, hogy az élet, a gyakorlat minden további nélkül beigazolta helyességét. Ellenfeleinek megmerevedett és hiú gondolkodását mutatja az is, hogy a bizonyítékok sem befolyásolták őket: sem Semmelweis és Lautner állatkísérletei, sem a nagyszerű, modern statisztikai apparátus, amelyet leközölt. Barátai és ellenfelei ugyanazok voltak a kísérleti és statisztikai tények közlése után is, mint annak előtte.