Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 45. (Budapest, 1968)

TANULMÁNYOK - Spielmann József—Szőkefalvi Nagy Zoltán—Soós Pál: A kémikus és balneológus Mátyus István és kora

az igazság, mint az ékesszólás és a saját hírneve, mert különben soha sem lesznek rendesen feltárva. A közelmúlt augusztus havában megszálltam a radnai gyógyforrásnál, ám részben a folytonos esőzés miatt, részben mert másnak a szolgálatára kellett állnom, csak néhány napot lehetett ott töltenem. A többi segédeszköz híján annál kevésbé tudtam valamit is rendesen megtapasztalni. Mégis úgy gondoltam, hogy megfelel szándékunknak, ha az előbb mondottakhoz hozzáfűzöm a következő feljegyzéseimet, amelyeket ugyanazon alkalommal sebbel-lobbal írtam le. 1-ször. Savanyúvíz-forrás fakad a régi vasbányánál (mert ma már nem művelik), csak két órányira Radna mezővárosától, az ún. Borvölgyben, oláhul Vale jinulu, az ugyanazonnevű patak (az értekezés 76. lapján említett) partja közelében, magas hegy szakadékából, kidőlt és korhadó fákkal kevert mocsaras hely különböző pontjain. De bővebb erű az a két forrás, amely egymástól hat vagy hét lépésnyire van. Az egyikből nagy csobogással, a másikból csendesen folyik a víz, de úgy látszik, mindkettő azonos eredetű, és azt a helyet, amelyet elárasztanak, mielőtt az alant folyó patakba szakadnak, bőséges okkersárga üledékkel takarják, ha sokáig folytatnák folyásukat, köveket is alakítanának, amit mutat közelebbről, hogy magában a patakban fennakadnak olyan leveles gallyak, amelyeket kövült kéreg borít. Egyébiránt a hely természete, a víz íze, szaga és annak a lép igen makacs daganatai lelohasztása terén kifejtett gyógyhatása vasas voltukra vall. Oly kellemes ízű és az (ember) ínyét oly enyhén mardossa, hogy alig lehet betelni az ivásával, főként annak, amelyik fakávába foglaltan csobogás nélkül jön elő; ehhez az is hozzájárul, hogy nincs benne semmi kellemetlen, az orr és a torok számára nehéz szag, mint más (forrásokban), és tisztaságában sem marad el más kiváló (forrásoktól). Ami engem illet, úgy vélem, ez a forrás itt, Erdélyben valamennyi savanyúvízforrás közül, amelyet meglátogathattam, vagy mások emlegetéséből megismerhettem, főként a vastartalmúak közül a legkiválóbb: hacsak nem tartja valaki többre bőséges szénsavtartalma miatt a borszékit, amelyről az a véleményem, hogy nem vasas. A kénsav semminő változást sem okoz benne azon kívül, hogy az edény falát a bugyborékolás más jele nélkül aprócska buborékok lepték el, amelyek nemsokára maguktól elillantak. Az ibolyáié kisvártatva zöldessé színezte. A tulajdonképpeni lúg enyhe szürkés színt kölcsönzött a víz mennyiségének, miközben a folyadék különben nem zavarodott meg, sem fel nem buzgott, hanem miután középütt szürkés színű csapadék képződött, alatta és felette kitisztult. Eléggé sajnáltam, hogy sem vérlúgsót, sem berlini kéket nem tudtam szerezni, nem ismertem elkészítésük módját, ezen a vidéken pedig nem kapható, ha az ember előzőleg Bécsből meg nem rendeli. A többi reagenst, mint kevésbé biztosat, nem akartam megemlíteni. A beszáradt pornak tartalma talán megtudható lesz a mellékelt mintából. Ehhez a borvölgyi forráshoz minden adottságát tekintve nagyon hasonlít az, amelyet medvevölgyinek vagy — patakinak (az értekezés 92. lapja) neveznek, és amely Radna mezővárosa felett 3500 lépéssel fakadt ott, ahol az út a járvány-házak felé vezet, a Szamos folyón innen, a nevezett folyótól néhány száz lépésnyi távolságban levő sziklás helyen, csekélyebb vízbőséggel. A vize ennek is tiszta és jóízű, azonban kevésbé csípős mint a vasbánya mellettié, átható kénes szagával viszont felülmúlja azt: csendesen, csobogás nélkül jön elő, medencéjének oldalait okkerszínűre festi, a reagensekkel együtt ugyanúgy viselkedett, mint a megelőző. Aki a Szamoson innen, a közút mentén továbbhalad, másik savanyúvízforrásra is talál, amelyet fakávába foglaltak; amint szaga, íze, iszapja elárulja, az imént említettel